Quantcast
Channel: Lolly Makeup&Beauty Blog
Viewing all articles
Browse latest Browse all 1490

Újdonság és tesztek | mark. by Avon

$
0
0
Végre itt a március, végre itt a tavasz és vele együtt egy fantasztikus meglepetés az Avon-tól, ami nem más, mint egy teljesen új márka a márkán belül, ami csak a sminkekre fókuszál, ez pedig nem más, mint a mark., ami egy igazán modern, divatos és színpompás termékcsalád (ez már rögtön a csomagoláson is látszik szerintem, engem egyből levett a lábamról ez a feltűnő fekete-fehér kombó). A kínálat elég széles, bemutatkoznak teljesen új termékek is, de vannak régi kedvenc ismerősök is a felhozatalban. A teljes kollekciótIDE kattintva tudjátok megnézni!







A kollekció már el is érhető az Avon webshopjában, az árak nagyon barátiak, ráadásul tapasztalatból el is mondhatom, hogy maguk a termékek is szuperek, hiszen egy pár hete már elkezdtem tesztelni párat közülük. A kis csoportból elsőre leginkább a körömlakk fogott meg a színe miatt, hiszen imádok mindent, ami levendula, bár azért vannak néha fenntartásaim a pasztell körömlakkokkal kapcsolatban, mert nem mindig szépek és egyenletes a fedésük. Szerencsére ezzel a darabbal semmi probléma nem volt, már egy rétegben szépen fedett, kettőben pedig tökéletesen mutatott. A tartóssága átlagos, rajtam 2-3 napig bírta. (mark. Gel Shine Nail Enamel - Lavender Sky, 799 Ft)



A tesztelés során a legnagyobb meglepetést a rúzs okozta, ugyanis nem számítottam ilyen teljesítményre és vagány színre :). A csomagolása is ennek a darabnak tetszett a legjobban, a fehér kupak, a nagy fekete márkajelzésekkel nekem nagyon bejön, igazi kis dísze a rúzstartó állványomnak. A formula pedig elképesztő, nagyon pigmentált, szépen és egyenletesen fed egy rétegben is, krémes, de nem csúszkálós-mászkálós és ennek köszönhetően a tartóssága sem rossz. A finise leginkább szatén, már majdnem matt. A színe pedig nagyon vagány és vidám, élénk és feltűnő, tökéletes lesz nyárra, de a kínálatban még rengeteg ilyen gyönyörű árnyalat található még. (mark. 3D Lipstick - Hi-Def Plum, 1049 Ft)




És végül elérkeztünk a legkülönlegesebb darabhoz, a Spectralash szempillaspirálhoz, amin mi magunk állíthatjuk be a dúsítás erősségét! A spirál tubusának alján ugyanis van egy kis 'tekerőgomb' 3 fokozottal: az első csak simán természetesen dús pillákat eredményez, a második már látványosan dúsabbakat, végül a harmadik drámaian dúsakat (mindegyik fokozatnál egyre több festék marad a kefén). Én bevallom, hogy csak a hármas fokozatot használom, a minél látványosabb, annál jobb elvét követve, de azért kipróbáltam mindegyiket. 

  • az első szerintem inkább csak kiemeli és szépen különválasztja a pillákat, annyira nem dúsít
  • a másodikkal már látványosabb az eredmény
  • de igazán látványos a harmadikkal lesz, itt már tényleg érezhető a durva dúsítás
Ha pedig véletlenül kicsit sokat használnánk (én minden egyes nap), akkor az egyes fokozattal megoldható a probléma, ugyanis az összetapadt pillákat nagyon szépen szét lehet így fésülni. Nekem nagyon tetszik a végeredmény, a szempilláim a milliónyi réteggel is puhák maradnak, ráadásul egész nap szépen tart a festék, nem pereg és nem maszatolódik. Maga a kefe pedig a kedvenc fajtám, egyszerű, hagyományos sörtéjű, átlagos mérettel. Érdekes és ötletes termék, még több ilyet :). (mark. Spectralash Mascara - 1599 Ft)




Összességében engem első körben meggyőzött a mark. és már alig várom a folytatást, a további újdonságokat és hogy még több terméket kipróbálhassak tőlük. Többek között a matt alapozó, a tubusos szájfény (meg vagyok bolondulva a szájfényekért mostanában) és a fixáló spray izgatják a fantáziámat, de a rúzsok közül is tudnék válogatni :).

Nektek hogy tetszik a mark.? Kipróbálnátok valamelyik terméket???




Viewing all articles
Browse latest Browse all 1490

Trending Articles


Girasoles para colorear


mayabang Quotes, Torpe Quotes, tanga Quotes


Tagalog Quotes About Crush – Tagalog Love Quotes


OFW quotes : Pinoy Tagalog Quotes


Long Distance Relationship Tagalog Love Quotes


Tagalog Quotes To Move on and More Love Love Love Quotes


5 Tagalog Relationship Rules


Best Crush Tagalog Quotes And Sayings 2017


Re:Mutton Pies (lleechef)


FORECLOSURE OF REAL ESTATE MORTGAGE


Sapos para colorear


tagalog love Quotes – Tiwala Quotes


Break up Quotes Tagalog Love Quote – Broken Hearted Quotes Tagalog


Patama Quotes : Tagalog Inspirational Quotes


Pamatay na Banat and Mga Patama Love Quotes


Tagalog Long Distance Relationship Love Quotes


BARKADA TAGALOG QUOTES


“BAHAY KUBO HUGOT”


Vimeo 10.7.0 by Vimeo.com, Inc.


Vimeo 10.7.1 by Vimeo.com, Inc.