Akár szeretjük, akár nem, a matt folyékony rúzsok még mindig közel sincsenek ahhoz, hogy kimenjenek a divatból, egyszerűen évek óta letaszíthatatlanok a beauty trónról (a highlighterekkel együtt). Én személy szerint nem rajongok értük túlságosan, a ritkábbnál is ritkábban veszem elő a meglévő darabjaimat, mert számomra sajnos elég kényelmetlenek, szárítanak és nem tudom emiatt őket megszokni. Azonban van két olyan folyékony rúzs, amit nagyon-nagyon megszerettem, annak ellenére, hogy nem azok az igazi full mattra és tartósra leszáradó fajták. Az egyik a Pupa I'm Matt, a másik pedig a címben is szereplő Lovely K★Lips szettek, amikből négyet is leteszteltem nektek ;).
Kezdem a nyilvánvalóval, igen a Lovely K★Lips ceruza és folyékony rúzs duók nagyon hasonlítanak a Kylie Jenner szettekre, még a száj motívum is a dobozukon. Szóval az olyanoknak, mint én, akik egy centtel sem hajlandóak támogatni a Jenner/Kardashian famíliát, vagy akiknek nem telik rá, legalább ennyi jusson :D. Ezerszer inkább ez, mint a gagyi hamisítványok! A K★Lips szettekből egyébként most már 5 verzió kapható kizárólag a Rossmann üzletekben, ezek közül mindegyik a natúr vonalon mozog, a legtöbbje rózsás, de van barnás és nude árnyalatú is. Mindegyikük egy dobozkában érkezik, amiben egy folyékony rúzs és egy színben tökéletesen hozzáillő szájceruza található. Az áruk ha jól rémlik 1290 Ft. ami nagyon baráti a minőségükhöz képest.
Az általam próbált négy árnyalat mindegyike ugyanolyan jól teljesített, szerencsére nem fedezhető fel különbség a minőségüket illetően. A képeken is láthatjátok, hogy gyönyörűen és egyenletesen pigmentáltak a ceruzák és a rúzsok is. A folyékony rúzsok formulája nagyon könnyed, lágy, vékoyn, nem túl sűrű, kicsit a 'vizesebb' kategóriába tudnám sorolni (vannak ilyen sűrű, habos textúrájúak is, na ez egyáltalán nem az). Viszonylag gyorsan szárad, a finise gyönyörű matt lesz, azonban nem lesz 100%-ban érintésálló.
Tudom, hogy ez sokakat zavarhat, ha már matt folyékony rúzsról van szó, azonban nekem pont emiatt tetszik ennyire, hiszen így szerintem közel sem szárítja ki annyira az ajkakat. És inkább legyen nem csókálló a rúzsom, minthogy kicserepesedjen a szám. Persze ettől függetlenül, azért elég tartósak, simán bírják a gyűrődést, evést, ivást, nekem egyszer sem kellett megigazítani napközben, csak egy minimális kopást fedeztem fel.
A ceruzák hasonlóan jól teljesítettek, krémesek, pigmentáltak, precízek és tényleg nagyszerűen harmonizálnak a rúzsokkal, de akár önmagukban, vagy más termékekkel párosítva is használhatjuk őket. Bevallom engem sokkal jobban megleptek, mint a folyékony rúzsok, nem számítottam rá, hogy ennyire szuperek lesznek és hogy használni is fogom őket (nem szeretem a szájceruzákat, csak piros rúzs mellé veszem őket elő).
És akkor jöjjenek az árnyalatok. Összesen ugyebár, ahogyan említettem öt különböző szín létezik:
- 1 - Sweety - középtónusú természetes piszkos-rózsaszín, amolyan MLBB (my lips but better) árnyalat, csak éppen egy kis extra bájos színt az ajkaknak
- 2 - Pink Poison - gyönyörű hús-rózsaszín, kicsit sötétebb, erőteljesebb és kevésbé pinkes, mint a Sweety, nekem ez a kedvencem a négy közül
- 3 - Milky Brown - tejcsoki barna, wow, nem semmi egy árnyalat :), nagyon szép, de sajnos nem az én színem
- 4 - Neutral Beauty - bézses nude, őt még sajnos nem volt alkalmam kipróbálni
- 5 - Lovely Lips - természetes bordó, kicsit drámaibb, mint a többi, de még ez sem túl sok, vagy feltűnő, abszolút egy hétköznap is hordható árnyalat
Bevetésen a Pink Poison ;) |
Összességében nagyon elégedett vagyok a K★Lips szettek teljesítményével, nagyon megszerettem őket, szerintem érdemes tenni velük egy próbát, hiszen szuper minőségűek és az áruk is nagyon baráti. Sajnos kicsit nehéz őket levadászni (pl a mi Rossmann-unkban soha nincs egyetlen egy darab sem), és online is egyelőre csak két szín kapható :(. (shop.rossmann.hu)
Ti próbáltátok már valamelyik K★Lips-et???