Tudom, hogy mostanában a csapból is a Foreo Luna arctisztítók folynak, kicsit még nekem is elegem van belőle, ugyanakkor nem tagadhatom le, hogy évek óta ácsingózok egy ilyen termékért. Nevetséges vagyok, kéz kézzel szórom a pénzt a hülyeségekre, de erre soha nem akartam kiadni, úgy éreztem, hogy igazából nekem ennyit nem ér meg, de azért kell :D. Szóval soha nem vettem meg, cserébe valaki kitalálta, hogy mennyire szeretnék egyet és meglepett vele karácsonyra. Már több, mint egy hónapja nálam van és lelkesen használom is, szóval épp itt az ideje egy posztnak, amiből hátha kiderül számotokra is, hogy megéri-e befektetni egy Foreo Luna arctisztítóba.
A Foreo cégnek többféle arctisztító készüléke is létezik, ezek mind másak méretben és árban is. Igazából nem értem ezt a dolgot, mert véleményem szerint mindegyik valószínűleg teljesen ugyanazt tudja és teljesen ugyanaz a funkciójuk is, ehhez képest kicsit túl nagy a választék, bár nem vagyok bőrápolási kütyü expert, lehet, hogy tök mások, bár kötve hiszem. Az oké, hogy van 3 különböző méret, 3 különböző árfekvésben, de ennyinél nem állt meg a Foreo. Lássuk a különböző verziókat:
- Luna: anti-aging és exfóliáló készülék, három típusban (normál/érzékeny, kevert, extra érzékeny bőrre), 46900 Ft-ért
- Luna 2: ránctalanító hatású és masszázs oldala is van, különböző bőrtípusokara, 62900 Ft-ért
- Luna 2 Pro: anti-aging, exfóliáló és masszázs, különböző színekben 77500 Ft-ért
- Luna Luxe: ugyanaz nagyjából, mint a sima Luna, csak van masszázs is meg 18 karátos arannyal bevont platina talpazat, jesus christ….
- Luna Go: mini verzió, különböző bőrtípusokra 30900 Ft-ért
- Luna Mini: ez is mini verzió, különböző színekben (akkor most mi értelme van a külön Go és Mini verzióknak?)
- Luna Mini 2: ugyanaz, mint a Mini csak van benne masszázs rész is, az ára 43900 Ft
- Luna Play: picike, nem újratölthető verzió, különböző színekben 12900 Ft-ért
- Luna Play Plus: picike, elemes verzió, különböző színekben 15300 Ft-ért
- Luna fofo: bőranalízis funkcióval 29999 Ft-ért
Lehet miből válogatni, ez tény. A fofo nem rossz ötlet, ez a legújabb típus egyébként, de sok helyről hallottam, hogy nem túl pontos a bőranalízis, másrészt én úgy gondolom, hogy az, aki egy ilyen készülék vásárlásán gondolkozik az tisztában van a bőrtípusával, de persze ez csak az én véleményem. Nekem a Luna Play Plus van meg, természetesen magenta színben, ezt bőven elégnem tartom, pláne kipróbálásra. A Luna Play-t viszont rettentően haszontalannak tartom, hiszen miután lemerül, nem lehet újratölteni, vagyis mehet a kukába, vagyis plusz felesleges nem lebomló szemét lesz belőle. Nem vagyok környezetvédelmi aktivista, de ez még engem is irritál.
Akárcsak a csomagolás, ami ugyan nagyon esztétikus, tényleg jól mutat az akril tokban a cuki kis arctisztító, de én személy szerint, ha viszem is magammal valahova a Luna-t, csak bedobom a sminktáskámba és kész, hiszen ez a szilikonnak a lényege, hogy könnyen tisztítható, nem kell külön belerakni semmibe. Egy sima papírdoboz és fólia is teljesen jó lenne hozzá, vagy egy kis szütyőke, szerintem még költséghatékony is lenne a dolog (bocsi, ez munkahelyi ártalom, költséghatékonyan kell gondolkoznom) és le lehetne vinni a termék árát. A részletes használati útmutatót a Foreo oldalán találjuk, itt minden infót megtalálunk, amire csak szükségünk lehet. A Play Plus nem vezetékkel tölthető, hanem elemmel működik, amiket az alján lévő panelen keresztül lehet cserélni.
A kis Luna szónikus pulzáló mozgást végez, ami segít mélyen tisztítani a pórusokat és szinte maradéktalanul, de kíméletesen eltávolítja a szennyeződéseket valamint az elhalt hámsejteket a bőrről. A szilikon, amiből készül nem porózus, higiénikus és könnyen tisztítható a készülék pedig természetesen vízálló. A Luna-t a már sminktől megtisztított arcon lehet csak használni, vagyis duplatisztítást kell végezni, amit én nem bánok, mert eleve ez volt a rutinomban. Az tisztító gélünket (szemcséssel tilos használni) kézzel kell felvinni a bőrre, kicsit előmasszírozni, majd jöhet a Luna és egy percen keresztül körkörös mozdulatokkal finoman masszírozzuk vele az arcot a finomabb szilikon szálacskákkal, az orrot/T zónát pedig a készülék tetején lévő nagyobbakkal.
Szerintem nem nehéz megszokni és beépíteni a rutinunkba, bár én a napi kétszer használatot egyre redukáltam, mert reggel nem használok habzó lemosót csak micellás vizet, ami furának tűnhet, de nekem bevált. Tényleg nagyon gyengéd, az exfóliáló hatást is érezni, finom, puha a bőröm minden használat után. Azonban azt furcsának tartom, hogy néha a vattakorongon, amivel még áttörlöm az arcomat szokott sminkmaradvány, szennyeződés maradni. Nem éppen ezt az eredményt vártam. Vagy én vagyok béna. Sajnos egyelőre a pórusaimon sem látom a változást, nekem nem tűnnek tisztábbnak, ugyanolyan a helyzet, mint volt eddig is. Persze még csak egy hónapja használom, lehet, hogy még korai erről ítélkezni. Egyelőre azonban úgy vagyok vele, hogy oké, használom, tetszik, kis aranyos, de semmilyen pozitív változást nem hozott az arcápolási rutinomba. Minden olyan, mint régen, a Luna előtt…
Ettől függetlenül továbbra is használni fogom, mert egyrészt jólesik, másrészt, lehet, hogy csak hosszútávon hozza az eredményeket. Lebeszélni senkit nem akarok róla, rábeszélni még annyira sem. Nekem az a vélemény jelenleg, hogy akinek van egy jól bevált rutinja, aki ismeri a bőrét és tudja, hogy mi a jó neki, annak teljesen felesleges egy ilyen készülék. Persze mindig lehet jobb és jobb a bőrünk, de nem hiszem, hogy egy Foreo Luna fogja elhozni a megváltást. Aranyos meg minden, jó érzés használni, marhára menő dolog kirakni az instára, okos a marketing, de engem csak addig tartott lázban, amíg nem volt meg. Lehet, hogy később lesz update, bevallom reménykedek benne, hogy meg fog változni a véleményem :).
webshop Notino: https://www.notino.hu/
webshop dm: https://www.dm.hu/