Abszolút nem rajonok a szájfényekért (szél+haj+szájfény = katasztrófa), nagyon ritkán szoktam venni, de a Glamour napokon nem tudtam ellenállni a Rimmel új darabjainak és be is dobtam a kosaramba rögtön kettőt, mert egyszerűen annyira megtetszettek a színeik. Nem tudtam mire számítsak az Oh My Gloss!-okkal kapcsolatban, de a márka szerint argán olaj van benne, ami ápolja az ajkakat és ráadásul 6 órán keresztül tart.
A csomagolás kifejezetten tetszik, ez a csavaros tubus nagyon mutatós, olyan egyszerű, elegáns, de mégis kicsit extra (a kedvenc kombinációm). Az applikátor is jól kialakított, elegendő anyagot vesz fel és szép precízen lehet vele dolgozni.
És akkor jöjjön a rossz: a szag. Vagyis illat, bocsánat. Szerintem förtelmes, mint a régi nagymama rúzsok, vagy mintha romlott lenne, persze nyilván nem az, mert vadonatúj. Nekem egyszerűen elviselhetetlen, szerencsére azonban a felkenés után már nem sokáig érezni. Ha ez nem lenne, akkor tökéletes szájfény lenne az Oh My Gloss!. A textúrája nagyon kellemes, abszolút nem ragad, csak úgy siklik az ajkakon, a pigmentáció is pont megfelelő és ha hat órán keresztül nem is tart, de még így is jóval tartósabbnak bizonyult, mint a legtöbb szájfény. Jó érzés viselni és nagyon szépen mutat az ajkakon.
Mindkét árnyalat, amit választottam nagyon visszafogott (de vannak szép erőteljes színek is persze a kínálatban): a Purrr Glossy Cat egy erősebben pigmentált rózsaszínes nude, nagyon apró csillámokkal, amik felkenve már nem igazán látszanak, míg a Non Stop Glamour picit átlátszóbb és csillámosabb barackos korall.
Összességében kiváló terméknek tartom az Oh My Gloss! szájfényeket, egyedül az illatuk zavar, lehetett volna valami vaníliás édes, vagy gyümölcsös ehelyett a borzadály helyett. Lolly approved, csak ajánlani tudom őket :).
![]() |
Non Stop Glamour élesben :) |
Rimmel Oh My Gloss! - Purrr Glosyy Cat & Non Stop Glamour
Elérhetőség: drogériák (leginkább Müller)
Ár: kb 1199 Ft