Quantcast
Channel: Lolly Makeup&Beauty Blog
Viewing all 1490 articles
Browse latest View live

HOLIDAY 2018 | Karácsony az Yves Rocher-val

$
0
0
Most már végérvényesen és teljes mértékben karácsonyi lázban égek, alig tudom visszafogni magam, tervezem percre pontosan az ütemtervet, a menüt, mit nézünk szenteste, lejátszási lista, kit látogatunk meg stb. Az ajándékok most annyira nem foglalkoztatnak, idén ezen van a legkisebb hangsúly, ami így van jól, mert nem erről szólnak ugye az ünnepek. Nekem mindig a készülődés a legjobb, a ráhangolódási fázis, aminek alapkellékei az illatos dolgok. Ilyenkor előkerülnek a finom Yankee Candle viaszok és gyertyák, a forralt bor és apple cider, valamint természetesen a különböző finom, karácsonyi aromájú testápolási termékek. Idén az abszolút kedvencem ebből a szekcióból az Yves Rocherünnepi kollekciója lett (köszönöm a márkának a termékeket), amiben három különböző isteni finom illatú termékcsalád található. Lássuk is őket :)



Pomme Rouge - Red Apple




A kedvencem :). Finom, friss erőteljes alma egy kis fűszerezéssel, nagyon-nagyon finom és különleges, mert nem tömény és édes, mint az ilyenkor megszokott gyümölcsös-fűszeres illatok. Mindegyik termék egyforma intenzitású, de a tartósságuk eltér. A tusfürdő nem nagyon marad meg a bőrön, de zuhanyzás közben nagyon érezni, finom, sűrű, puha habja van. A testradír hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, csak ebben vannak kis radírozó szemcsék, amik inkább mindennapos használatra jók, mint heti egyszeri 'nagyradírozáshoz'. A testvaj nagyon-nagyon sűrű, elég szilárd, de a kéz melegétől könnyen kenhetővé válik. Jól hidratál, gyorsan beszívódik és finom illatot hagy a bőrön egy pár órára. Érdekes módon az összes termék közül a kézkrém lett az abszolút favoritom, mert pont megfelelő sűrűségű az állaga, gyorsan beszívódik, nem hagy zsíros réteget a bőrön és megfelelően ápol.





Hab- és tusfürdő - Piros Alma, 400 ml - 1490 Ft
Radírozó hatású tusfürdő - Piros Alma, 200 ml - 1190 Ft
Tápláló krémes testápoló - Piros Alma, 150 ml - 3290 Ft
Kézápoló krém - Piros Alma, 75 ml - 990 Ft


Thé Doré - Golden Tea




A három kollekció közül egyértelműen az Arany Tea a legkülönlegesebb, semmihez nem hasonlító ünnepi illatot kaptak ezek a termékek. Fanyar, friss mégis van benne melegség, nagyon egyedi, mindenképpen érdemes megszaglászni. Elsőre akár furának is hathat, de minél többet használja az ember, annál jobban rá lehet kattanni. A tusfürdőről sok újat nem tudok mondani, a folyékony szappan teszi a dolgát, nem szárít, krémes a habja és megmarad az illata. A testápoló elég folyékony, én inkább a balzsamot preferálom, nekem ez egy kicsit kevésnek bizonyult, de egyébként nem rossz. Ha valakinek télen sincs erősebb hidratálásra szüksége inkább ezt válassza, mint a tégelyes verziót. Az ajakbalzsam viszont ezzel az illattal nekem sok, túl parfümös :(.



Hab- és tusfürdő - Arany Tea, 400 ml - 1490 Ft
Kézmosó gél - Arany Tea, 190 ml - 990 ml
Ajakápoló - Arany Tea, 4,8 g - 690 Ft
Testápoló - Arany Tea, 200 ml - 1290 Ft


Nuit Vanille

Ebből a kollekcióból csak a tusfürdő olaj jutott el hozzám, amit nagyon bánok (nem baj, orvosolni fogjuk a problémát), mert nagyon nyami-nyami créme brulée illata van. Egyértelműen érezni rajta a vaníliát, amit egy kis karamellel bolondítottak meg, legalábbis szerintem, de lehet, hogy a szaglásom nem tökéletes. A tusi egyébként kicsit más, mint a többi, sűrűbb az állaga, finomabb a habja és hidratálja a bőrt, hiszen mandulaolaj is van benne. A kollekcióban egyébként még egy illatgyertya és egy parfüm is található (kell).



Tusfürdő olaj - Vanília Éjszaka, 200 ml - 1190 Ft


Szerintem az Yves Rocher nagyon odatette magát idén karácsonykor, szuper illatokat kreáltak ismételten, amik között van hagyományos karácsonyi - Piros Alma, különleges és izgalmas - Arany Tea és az elmaradhatatlan tömény édesség - Vanília Éjszaka. A termékek különféle ajándékcsomagokban is kaphatóak, mindig van törzsvásárlói kupon is, az árak barátiak, a flakonokat újra lehet hasznosítani és újrahasznosított anyagból is vannak, az összetevők több, mint 90%-a természetes eredetű, nincsen bennük parabén, ásványi olaj és szilikon. Sokkal jobb választás, mint más, drágább, hasonló márkák ;). Katt IDE, ha szeretnétek végignézni a kínálatot.

HOLIDAY 2018 | Essence Ho! Ho! Ho! Eyeshadow Palette

$
0
0
Az Essence ünnepi kiadásának sztárja, ez a mesés kis szemhéjpúder paletta, még a márkát nem kedvelők körében is nagy sikert aratott, ami szerintem már így az elején mindent elmond róla ;). Elég gyorsan fogy, a legtöbb helyen már csak az üres display-ek fogadtak, de vidéken és az eldugottabb fővárosi drogériákban (a dm-ben, a Rossmann-ban és a Müller-ben is kapható a kollekció) még lehet találni a termékekből. Én leginkább a palettát szerettem volna kipróbálni és a cuki ecsetet, így ezeket hoztam magammal. Lássuk, hogyan váltak be!



Ho! Ho! Ho! Eyeshadow Palette - 01 Jingle All The Way (2799 Ft)

Ez a paletta úgy, ahogy van imádnivaló! Nagyon jól átgondolt darab, a legutolsó betűig sikerült az Essence-nek egy tényleg igazán szuperül használható és kihasználható terméket megálmodnia. A csomagolás rusztikusan ünnepi, a paletta barna papírcsomagolást kapott ezüst, fehér és fekete minimál díszítéssel és feliratokkal, valamint mágneses záródással (elég erős, bírja az utazást). Belül kilenc meleg tónusú, bordós-rezes-lilás árnyalat kapott helyet, amiből egy full csillám, négy metálfényű, kettő teljesen matt és kettő szatén.



A full csillám igazán kellemes meglepetés volt, nagyon tetszik, hogy egy ilyet is beleraktak a palettába. Arany, piros és zöld apró csillámok keverednek benne, nem peregnek, nem potyognak, szépen ott maradnak, ahová kentük őket. Szerintem ujjal fellapogatva a legjobb használni, de egy lapos ecset is választás. Ragasztó és alap nem kell hozzá, a swatch is anélkül készült, egy rétegben. Nagyszerűen kiegészíti az ünnepi sminkeket és a paletta többi színét. A metálfényű színek természetesen gyönyörűek, puhák, intenzívek, tartósak, pont, ahogy kell. A két bordós-pirosas eléggé hasonlít egymásra, de az egyikben van egy kis narancs is. A mattok nagyon puhák, minimálisan porzanak, nevetségesen könnyen lehet velük dolgozni, bár egy picit építeni kell őket a megfelelő intenzitás eléréshez. Hasonló a helyzet a szaténokkal is.



Tudom, hogy most nagyon elárasztottál a piacot a meleg tónusú paletták, amikben bordós, meg lilás árnyalatok vannak, de az az igazság, hogy egyrészt nehéz megunni őket, mert gyönyörűek, másrészt a legtöbb embernek nagyszerűen állnak ezek a színek. Plusz, az ünnepekre még mindig ez a legjobb választás ;). És pénztárcabarát megoldás nem feltétlenül van túl sok és túl jó minőségű, ami itthon is könnyedén elérhető. Szóval szerintem kellett ez az Essence paletta ezt az üres display-ek is alátámasztják. Ha valakinek még nincsen hasonlója, de szeretne, vagy aki megszállottan gyűjti ezeket a színeket, annak tökéletes választás lesz, akár ajándékba is.





Ho! Ho! Ho! Highlighter Brush - 01 Santa's Little Helper (1299 Ft)

Azt hiszem ez lett volna az egyik kedvencem, ha nem történt volna az első mosás közben egy tragédia... Picit ragasztó és csájníz gyár szaga volt szegénykének meg egyébként is minden új ecsettel így teszek, szóval vittem kimosni. Azonban, amikor ki akartam nyomkodni a vizet belőle a szőrszálak egyszerűen a kezemben maradtak. Az összes. Volt ecset, nincs ecset. Pedig annyira nagyon cuki, ahogyan úszkálnak benne a csillámok meg a candy cane cukorka alakú flitterek... És puha is volt, pont megfelelően tömött... Nem tudom, hogy az enyém selejtes, vagy ezt most nagyon elcseszték, de én nem merem ajánlani megvételre, akármilyen cuki is. Bús panda vagyok.




Ti vettetek már valamit ebből a trendkiadásból???

TESZT | Jeffree Star Cosmetics haul

$
0
0
A legutóbbi Marionnaud látogatásom után, amikor volt szerencsém először élőben látni a Jeffree Star termékeket elhatároztam, hogy karácsonyra meglepem magam pár dologgal. Mindenképpen szerettem volna egy highlighter, ezek közül egy új, Supreme Frost-ot választottam (ez majd egy későbbi posztban lesz, mert karácsonyig nem kapom meg), egy folyékony rúzst, egy ajakradírt és végül egy ceruzát is elhoztam. A Skin Frost highlighter hugi szerzeménye, de kölcsönadta, hogy lefotózzam és kipróbáljam. Nagyon izgatottan vetettem bele magam a tesztelésbe, lássuk, hogy milyen eredményekkel.





Velour Liquid Lipstick - Birthday Suit (6450 Ft)

Egyértelműen a folyékony rúzsokra voltam a legkíváncsibb, hiszen nem igazán kedvelem ezt a formulát, de mindig reménykedek benne, hogy na majd a következő megváltoztatja a véleményemet. A Velour Liquid Lipstick-ek csodás pink dobozkában érkeznek, arany felirattal (a szezonális kollekcióknak egyedi csomagolásuk szokott lenni), a tubusuk átlátszó, a kupak szintén pink. Minden minőségi, nehéz, szép, az utolsó betűig átgondolt és profi. Az applikátor nagyszerű, a formatervezés el van találva, szép precízen lehet vele felvinni az anyagot és nem vesz fel egyszerre túl sokat, sem túl keveset. A formula kicsit inkább sűrűbbnek tűnik, de valahogy mégis vékony és picit vizes, szépen terül, gyerekjáték vele dolgozni és természetesen gyönyörűen és egyenletesen pigmentált. Viszonylag gyorsan szárad teljesen mattra és nem marad ragacsos.




Szóval minden adott volt, hogy imádjam ezt a folyékony rúzst, de nem tudtam mégsem igazán megszeretni. Igazából csak annyi probléma van vele alapvetően- ha objektíven szemlélem a dolgokat - , hogy nem annyira tartós, mint azt vártam, evés után fel kellett azért frissítenem, de ez nekem nem okoz problémát, egyébként is mindig a sminkemet igazgatom. Viszont személy szerint még mindig nem tudom megszokni, hogy száraz és nagyon matt és szárít és zavar és nem tudom egy egész napig elviselni. Egy-egy alkalomra oké, amikor csak pár órát van rajtam, de ez a maximum. Pedig nagyon akartam szeretni és a Birthday Suit szépséges nude színe is nagyon tetszik (meleg tónusú barackos árnyalat), de sajnos nem lesz a kedvencem és nem hiszem, hogy fogok venni egy második Velour Liquid Lipstick-et. Itthon egyébként 22 árnyalat érhető el, a legtöbbje nude, de van pár pink és élénkebb szín is, sőt az idei ünnepi kollekció is kapható már.





Velour Lip Liner - Mannequin (5850 Ft)

Fogalmam sincs mi ütött belém, hogy magamtól vettem egy szájceruzát, mert egyébként nem igazán szeretem és használom őket. De a kíváncsiság nagy úr, így a kosaramban landolt egy Velour Lip Liner is. Ugyanaz a pink csomagolás, mint a rúzsnál, maga a ceruza is ebben az élénk színben pompázik, nagyon ötletes és egyedi kupakkal, amit sakkfigurák ihlettek. Tuti nem fog elkeveredni a többi ceruzám között. A formula zseniális, krémes és puha, de nem annyira, hogy villámgyorsan kopjon és letörjön a hegye. Szépen és egyenletesen pigmentált, lehet satírozni, nekem egyébként így tetszik a legjobban. Meglepő, de jobban tetszik, mint azt gondoltam volna és szívesen fogom akár napi szinten is használni önmagában egy kis szájfénnyel. A Mannequin árnyalat egy kicsit melegebb tónusú bézses-téglás nude, jolly joker szín, nagyszerű választás a legtöbb nude rúzs alá. Ceruzából fogok még venni :D. Nálunk 8 árnyalat található a Marionnaud-nál.






Velour Lip Srcub - Cherry Soda (4890 Ft)

Ez az ajakradír a tavaszi kollekció része volt, így kicsit más a csomagolása, mint a 'normál' radíroknak, ugyanis a hot pink kupak helyett metál rózsaszínt kapott. A tégely meglepően nagy, a képek alapján mindig kisebbnek képzeltem, de 30 gramm terméket tartalmaz, ami nem kevés. A formula kellemes, könnyen kezelhető, de igazából semmi extra, sima cukor alapú radír, ami tökéletesen ellátja a feladatát. Kíméletesen, de megfelelően radíroz, szép puha lesz utána a szám. A különlegessége az illatokban/ízekben rejlik és abban, hogy ehető. A Cherry Soda-nak tényleg cseresznyés kóla íze van, az illata eszméletlen jó, persze én imádom eleve, ezért is választottam ezt. Jó termék, nagyon tetszik, ajánlom mindenkinek, összesen 7 ízből lehet választani.







Skin Frost Highlighting Powder - Peach Goddess (10490 Ft)

Nos, ha valamit mindenképpen érdemes kipróbálni a Jeffree Star termékek közül, akkor az a Skin Frost highlighter. Döbbenetesen fantasztikus a formulája, van elég sok highlighterem itthon, de egyik sem fogható ehhez. A természetes sminkek kedvelőinek nem ajánlom, mert mega-giga-brutál fénye van, vizes hatású, extra ragyogó, de nem csillámos. A formula isteni, finom, lágy, pigmentált, de egyáltalán nem porzik és miközben ezeket a sorokat írom, már lehet, hogy bánom, hogy nem ezt választottam a Supreme Frost helyett, na de mindegy, az is csodaszép, csak más. A csomagolás itt is hot pink, a kompakt hatalmas, 15 grammot tartalmaz, van benne jó nagy tükör is, a highlighteren pedig ott van az ismerős csillag logó.




A színválaszték elég széles, itthon 7 árnyalat kapható, plusz két paletta, a legtöbbje világos tónusú, az extrémebb színeket nem hozták be. Hugi a Peach Goddess árnyalatot választotta, ami egy igazi aranyfényű barack, soha nem láttam még ilyen highlightert, gyönyörű és különleges. A bőrön nagyon szép, egybeolvad a sminkkel, könnyedén el lehet dolgozni és fel lehet építeni az intenzitását is. Nagyon-nagyon jó termék, tényleg csak ajánlani tudom, persze tudom, hogy piszok drága, de megéri.





Összességében elégedett vagyok a JSC termékekkel, a folyékony rúzson kívül eddig minden nagyon tetszett, amit próbáltam. A kedvencem persze a highlighter, ha ez nem lett volna egyértelmű, de a ceruzát is melegen ajánlom mindenkinek, aki szokott ilyesmit használni. Alig várom a következő évet, hiszen Jeffree rengeteg újdonsággal fog jelentkezni, többek között fixáló púderrel, korrektorral és szájfénnyel is. A Jeffree Star Cosmetics termékeket itthon a Marionnaud Westendben és Mammutban, valamint a webshopban lehet megvenni (katt IDE).

Holiday 2018 | Ajándékötletek beauty fanatikusoknak

$
0
0
Vajon más is van úgy az ajándékvásárlással, mint én, hogy mindenkinek legszívesebben valami beauty (vagy egyéb) témájú meglepetést venne a legszívesebben, mert ebben a legjártasabb, ehhez ért a legjobban, csak éppen a baráti körből és családból sem túl sok mindenkit érdekel igazán a dolog??? Persze azért van pár ember, akivel könnyű a dolgom, mert ők is szeretik a sminkeket, de a legtöbb esetben nagyon, de nagyon nehezen tudok ajándékot találni, mert nulla érzékem van bármi máshoz :D. Szóval ebben a posztban is nyilvánvalóan csak beauty témában lesznek ajándékötletek különböző kategóriákban, minden büdzséhez.

Tényleg jó tipp: ha nagyon bizonytalanok vagyunk, akkor az ajándékutalvány/kártya is remek választás! Tudom, hogy első gondolatra személytelennek tűnik, de egyrészt felnőttek vagyunk, intelligens kifejlett emberi lények, ne akadjunk már fenn ilyesmin, másrészt én például kiugranék a bőrömből, ha valaki egy Douglas vagy akár dm ajándékkártyát adna nekem ajándékba, mert egyrészt nem vesz meg olyasmit, ami vagy nem tetszenek, vagy már van itthon, megvan a lehetőség arra, hogy én válasszak, másrészt figyelmes dolog is, hiszen aki ismer, szeret, azt tudja, hogy minden beauty kategóriájú meglepinek örülök. Szóval nyugodtan lehet vásárlási utalványt is ajándékozni, a legtöbb ember örülni fog neki!

Smink fanatikusoknak

Csodás és széles a választék idén még az olcsóbb kategóriákban is :). A drogériákban ugyanolyan szép és igényes ajándékokat fogtok találni, mint a drágább üzletekben, szinte minden kategóriában. Persze nem árt sietni és résen lenni, mert a legtöbb szépség limitált és hamar eltűnik a polcokról, display-ekről. Egyre vigyázzatok, ne dőljetek be a pár ezer forintos szokásos ünnepi palettáknak, amikben minden van egyszerre, mert pár kivételtől eltekintve ezek ultragagyi csájníz szemetek (vettem/kaptam én is ilyet jó régen és fúj, nem, soha). Pénztárcabarát kategóriában engem most teljesen levett a lábamról az Essence Ho! Ho! Ho! kollekció (Rossmann, dm, Müller), a paletta, az ecset, a fürdőbomba kártya mind-mind szuper termékek nagyon jó áron. Hasonlóan ötletes a Catrice mini rúzsszett is, ezt kétféle verzióban a Müllerekben találjátok meg. Ilyenkor egyébként a legérdemesebb ecsetet ajándékozni, a Real Techiques szuper is, jó az ára is, de a Catrice és Essence új ecsetei is nagyszerűek. A L'oréal újdonságaiból is lehet mazsolázgatni, a csokis folyékony rúzsok imádni valóak, az új spirál zseniális, de a highlighter paletta is jó választás lehet. És akkor még a Physicians Formula szépségeit, a 183 Days nyuszis permeteit, a Lovely mesés highlightereit és a Maybelline rúzsait nem is említettem. Ha nem ismerjük annyira az ajándékozott ízlését, de tudjuk, hogy szeret sminkelni, akkor a szempillaspirál a legideálisabb választás, mert azt úgyis mindenki használja (L'Oréal Paradise Extatic, Maybelline Colossal Big Shot, Lovely Vampire Lash stb.). Természetesen a körömlakkok is ilyen biztonsági játékosok, ezekkel sem lehet mellélőni és óriási a választék belőlük (én a Sally Hansenés a Catrice lakkokat szeretem a legjobban).



Ha kevésbé számít az ár, nagyobb a büdzsé, akkor irány a MAC! Csodaszép szettek vannak minden karácsonykor, minden kategóriában, rengeteg színben. Én személy szerint biztosan egy palettának örülnék a legjobban a fa alatt kutakodva, ezekből is van elég nagy választék. Ha valami igazi különlegességgel szeretnétek valakit meglepni, akkor irány a Marionnaud Westend vagy Mammut (vagy webshop) és nézzetek körül a Jeffree Star cuccok között! Van két szemhéjpúder és két highlighter paletta is a kínálatban (sajnos a Blood Sugar már nincsen), de persze ott vannak a szebbnél szebb folyékony rúzsok és szóló highlighterek is. Az Inglot-nál és a NYX-nél is érdemes körbekukkantani, bár ez utóbbival vigyázzatok, mert a paletták minősége nem túl egyenletes. Természetesen ott vannak még a nagy luxus, high-end márkák is, van aki ezekért van teljesen odáig, innen is lehet válogatni. A legtöbb felső kategóriás üzletben pedig ingyenes díszcsomagolást is kérhetünk a vásárlás mellé. 




Kence mániásoknak

Pénztárcabarát arcápolási termékekért a legjobb a dm-be és a Müllerbe menni. A karácsonyi szettek elég jók idén, a micellás vizet is tartalmazó Garnier csomag szerintem nagyon jó ötlet és csinos is. A Neutrogena új Hydro Boost kollekciója is rendben van, de egy egyedileg összeállított maszk csomag a legtutibb ötlet ;). Esetleg egy spa verzió, amiben van maszk, radír, lemosó és hidratáló is. Ezekből rengeteg a választék és egy szép dobozkában elrejtve tökéletes ajándék lesz belőlük.



A drágább csomagok közül nekem személy szerint a GlamGlow kínálata a kedvencem, szeretem a márkát, mert csilli-villi és illatos, vagyis tökéletes karácsonyi ajándéknak. A Clinique arcápolási szettjei is mindig jó vételek, elég nagy minták járnak a teljes méretű termék mellé és csak annak az árát kell kicsengetni értük. Én mindig így veszem az arckrémemet ;). Az ázsiai szépségápolás kedvelőinek pedig ott vannak a Szépségcenter Narüko és Neogence valamint az Erborian kis csomagjai is, ez utóbbiakat a Marionnaud-ban lehet beszerezni. És persze muszáj megemlítenem az Avon Mission Y termékcsaládot is, amiből ugyan nagy bánatomra nincsen karácsonyi csomag, de a termékek nagyszerűek és jól mutatnának a fa alatt.




Testápolás függőknek

Szerintem ez az egyik legkönnyebb kategória, mert óriási a választék a drogériákban és a parfümériákban is a testápolási termékekből. A Balea nagyon jó csomagokkal rukkolt elő erre az időszakra, az én kedvencem a kókuszos kézradír és kézápoló duó, ezzel akár magatokat is meglephetitek, de a cuki állatkás kézkrémek is nagyon jók ajándéknak. Ráadásul a csomagban három darab van, szét lehet szedni és cuki apróságként belecsempészni egy-egy darabot a karácsonyi csomagokba. De rajtuk kívül még rengeteg Balea és Alverde dobozkát fogtok találni a dm-ben. Én a Dove szettjeit is nagyon szeretem ilyenkor, hiszen jó áron vannak, a Dove jó minőségű (és már cruelty free is) és mindig van valami szép kozmetikai táska a termékek mellé csomagolva. De ez szinte minden márkára igaz, szóval tényleg nagy a választék. Persze magunk is összeállíthatunk szuper kis csomagokat például a Love Planet And Beauty termékekből.



A drágább kategóriában az én személyes kedvencem a Sol de Janeiro, ami sajnos durván le van fogyva a Douglas parfümériákban, de még pár terméket el lehet csípni. A Kiehl's Creme de Corps is nagyon jó választás, a tégelyes testvaj egyszerűen isteni! Jó ötlet lehet ilyenkor megvenni a kiszemelt ajándékozott kedvenc parfümjéhez tartozó testápolót vagy tusfürdőt, ezekből is van bőven választék. A Pupa háza táján is érdemes körbenézni, én szinte minden évben beszerzek tőlük valamilyen testápolási szettet, isteni illatok közül lehet válogatni. Nem maradhat ki persze a felsorolásból a Lush és a L'Occitane sem, ezekben az üzletekben is elég sok ajándékötlettel futhattok össze.



Remélem hasznosnak találtátok a posztot és remélem nem hagytam ki semmit a felsorolásból :). A parfümöket direkt nem vettem ide, mert nem tartom őket jó ajándéknak, csak akkor, ha pontosan azt vesszük, amit a másik igazán szeret/szeretne, de akkor nincs akkora meglepi. A hajápolási termékeket is kihagytam, mert azok szerintem elég személyesek (legalábbis számomra) és nehéz lehet eltalálni, hogy ki mit szeret éppen használni a hajára. Jó ajándékvásárlást mindenkinek, de ne feledjétek, ne az ajándék legyen a legfontosabb az ünnepek alkalmával, mert nem ez számít, hanem a család és, hogy minőségi időt töltsetek el együtt!

HOLIDAY 2018 | IsaDora Galactic ünnepi kollekció

$
0
0
Nagyon-nagyon megkésve láttam neki az új kollekciók tesztelésének, mindennel gyalázatos módon el vagyok csúszva, de a munka és a karácsonyi készülődés egyszerűen mindent kivesz belőlem és nincs energiám úgy a blogra koncentrálni, ahogyan szeretném. Szerencsére jön egy 2 hetes leállás, lesz végre idő és fény fotózni, szóval be fogom pótolni a lemaradást :). A mai posztban az IsaDora ragyogó ünnepi termékeit fogom bemutatni nektek, amik kipróbálása kissé most kalandosra sikerült.




Mielőtt azonban belevágnánk, mondok, vagyis írok pár szót magáról a kollekcióról, amit a Douglas üzletekben és webshopban is megtalálhattok. A neve Galactic és tele van izgalmas csillogó, ragyogó termékkel, többek között egy szépséges szemhéjpúder palettával, ami tökéletesnek tűnik az ünnepi sminkek elkészítéséhez és aminek nagyszerű kiegészítője a két glitteres tus, a spirál, ami különleges külsőt kapott, a szájfények metálosak, akárcsak a körömlakkok és persze nem hagyhatom ki a lent látható folyékony highlightert sem.

Glow Drops Face & Body - 72 Golden Galaxy (8200 Ft)

Töredelmesen bevallom, hogy én személy szerint csak a púderes highlightereket szeretem és használom, rettentően ritkán veszek elő folyékonyat, pláne ilyen pipettásat. Ha mégis előfordul, akkor sem az arcomra teszem őket, mert egyrészt púderre no-no, másrészt az általában olajos bázis miatt tuti kipattognék. Így maradt az alternatív tesztelés, csak a karomon és a dekoltázsomon, valamint a hajamon próbáltam ki. Az állaga nagyon folyós, szinte vízszerű, a bázist nem érzem olajosnak, gyorsan meg is szárad, viszonylag könnyű kezelni, de azért vigyázzunk a formulával, nehogy lecsöppenjen, ahová nem kéne. 



A pipetta is működik, szép a csomagolás, az üvegen keresztül nagyszerűen érvényesül a csillám, gyönyörű látvány a fényben. Sajnos felkenve már nem ilyen intenzív, valahogy elvesznek a csillámok, csak nagyon finoman, visszafogottan vannak jelen, az alap pedig teljesen áttetsző lesz. Én nyilván csillámokkal és highlighterekkel kelek és fekszek, jómagam azt szeretem, ha az űrből is látni rajtam az ilyen termékeket, így nekem ez személy szerint kevés. De persze én vagyok a kisebbség, a többség nem megszállott sminkmániás és a visszafogott dolgokat szeretik, nekik tökéletes választás, hiszen csak a fényben, diszkréten fognak ragyogni ettől a highlightertől.





Stretch Lash Mascara Golden Edition - 01 Black (5990 Ft)

Nagyon izgatott lettem, amikor ezt a spirált is megláttam a kis teszt csomagban, mert még nem próbáltam ilyen tekergetős, kinyújthatós fajtát. Aztán jött a fekete leves: nem működik a tekerős rész... Pedig eskü nem törtem el, nem hallottam reccsenést, el lehet forgatni a felső részt, de a spirál meg sem mozdul. Másnál láttam, hogy működik, így arra gyanakszok, hogy sajnos hozzám egy hibás darab kerül, a legnagyobb bánatomra.



Ettől függetlenül persze kipróbáltam és kiderült, hogy csavargatás és összehúzás/kinyújtás nélkül is szuper ez a Stretch Lash spirál. Szépen ível, hosszít és dúsít is, valamint rendkívül tartós, nem pereg, nem mászkál, nem kenődik el. A pillákat puhán tartja, nem lesznek fura kemények, azt nagyon nem szeretem. Sajnálom, hogy az lényegről lemaradtam, de én így is hasznát veszem és gyakran használom :).




Wonder Nail Golden Edition - 408 Galaxy Rose (3200 Ft)

Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy ez a körömlakk az egyik legszebb a világon és ennek van a legtutibb neve is. Imádom! Galaxy Rose! Rajongok a rózsáért és az űrös dolgokért, hát még a kettőért együtt. Az IsaDora lakkok eddig nálam nagyon jól teljesítettek, nagyszerű a formulájuk, szépen fednek, az ecsetnek szuper a kialakítása (kicsit szélesebb), gyorsan száradnak, viszonylag tartósak és mindig gyönyörűek a színek. A Galaxy Rose egy króm rózsaarany, igazi ékkő a gyűjteményemben. Csak sajnos géllakkoztatok, így nem tudom élesben kipróbálni :(.





Ez most egy kicsit kurta-furcsa teszt lett, hiszen a highlighter nem az én ízlésem, a spirál lényege nem működik, a körömlakkot meg nem tudtam kipróbálni. Ettől függetlenül szeretem az IsaDora-t még mindig, gyönyörű a kollekció, csak ajánlani tudom a termékeket, mind mindig (azért a spirált, lehet, hogy leellenőrizném megvétel előtt :D). A Galactic kollekciót ITT tudjátok megrendelni.

ÚJDONSÁG | Catrice 2019 tavaszi szortimentfrissítés

$
0
0
Bizony, bizony elérkezett az idő egy újabb Cosnova szortimentfrissítésnek! Az mondjuk igaz, hogy a mi Rossmann üzletünkbe az Essence őszi újdonságai sem kerültek ki még eddig, de jöjjenek a tavasziak, szeretettel várom őket :D. Elsőként azonban a Catrice újdonságai fognak érkezni, méghozzá január végétől-február elejétől, gondolom ez üzletenként változni fog (tippre a Müllerekben keressétek majd őket inkább). A kínálatot átböngészve azt vettem észre, hogy mintha kevesebb termék lenne mint eddig, de azok legalább átgondoltabbnak tűnnek és nincs annyi felesleges töltelék dolog, amire egyrészt semmi szükség, másrészt gagyi egyébként is. Lássuk is őket!



Első körben jöjjenek az arcra való újdonságok, amik közül a legizgalmasabbnak a cseppentős kiszerelésű korrektor látszik, aminek elméletileg teljes a fedése és összesen 8 árnyalat érkezik majd belőle. De érdekesnek tűnik a 1 Minute Face Perfector is, amit primer és alapozó helyett is lehet használni, ilyen kis univerzális bőrtökéletesítő, ami minden tónushoz illeszkedik. No makeup napokra ideálisnak tűnik, ha tényleg működni fog. A népszerű HD Liquid alapozó új színekkel bővül, lesz extra világos is, szóval lehet, hogy kipróbálom :). A HD családhoz csatlakozik egy primer is, ami pórusfinomító, mindenálló és SPF30 fényvédő is van benne. A folyékony highlighter, a zselés bronzosító és a porpúder nem tudnak lázba hozni, de a kis palettákra, amikben pír, bronzer és highlighter is található kíváncsi lettem, akárcsak az új arcpermetekre/fixálókra.

One Drop Coverage Weightless Concealer

1 Minute Face Perfector - 010 One Fits All

HD Liquid Coverage Foundation - 002 Porcelain Beige, 080 Caramel Beige; HD Active Performance Primer - 010 Active Life; Golden Dust Highlighter Drops - 010 Spacegold

Bouncy Bronzer Caribbean Vibes - 010 Aruba Vibes

Bouncy Bronzer Caribbean Vibes - 020 Cuba Vibes

Hydrating Prime & Care Spray, Energizing Prime & Care Spray; HD Active Performance Freezing Spray


Aloha Sunsets Everyday Face And Cheek Palette  

Aloha Sunsets Everyday Face And Cheek Palette  

Romantic Gardens Everyday Face And Cheek Palette  

Romantic Gardens Everyday Face And Cheek Palette  

Powerful Elegance Everyday Face And Cheek Palette  

Powerful Elegance Everyday Face And Cheek Palette


Számomra most a legizgalmasabb termékek azok a rúzsok és szájfények lettek, ebből a szekcióból szinte minden azonnal megtetszett. A kedvencem a Generation Plump & Shine, mesések ezek az árnyalatok (010 Crystal Rock, 030 Shimmery Goldstone és 040 Dusty Rose Quartz), de az új Power Plumping Gel Lipstick-ek közül is fog velem pár szín hazajönni (010 My Lips! My Rules, 080 Feminista). A folyékony rúzsokkal sokszor hadilábon állok, de a Generation Matt-ok nem tűnnek rossznak, ráadásul vannak izgalmasabb, szokatlanabb árnyalatok is a kínálatban. Természetesen nem maradunk ajakápolók nélkül sem, ebben mindig erős a Catrice szerencsére. A Beautifying színezett balzsam ígéretes, a folyékony verziót szeretem, szerintem ebben sem fogok csalódni, de a kókuszos balzsam és az ajakdúsító hatású lip souffle sem tűnik rossznak.

Generation Plump & Shine Lip Gloss - 010 Crystal Rock, 020 Rosy Amber, 030 Shimmery Goldstone, 040 Dusty Rose Quartz

Generation Plump & Shine Lip Gloss - 050 Pink Topaz, 060 Sparkling Coral, 070 Nude Sapphire, 080 Bold Ruby

Generation Matt Comfortable Liquid Lipstick - 010 Nudetown Express, 020 The Metalist, 030 Exotic Rebel, 040 Muddy Madness, 050 Danger Lips

Generation Matt Comfortable Liquid Lipstick - 060 Blushed Pink, 070 Mauve To The Rhythm, 080 Pillow Fight, 090 Girls Bite Back, 100 Lllama Pooh

Power Plumping Gel Lipstick - 010 My Lips! My Rules!, 020 My Lip Choice, 030 Speak Up!, 040 Confidence Code, 050 Strong Is The New Pretty

Power Plumping Gel Lipstick - 060 Be A Superwoman, 070 For The Brave, 080 Feminista, 090 The Future Is Femme, 100 Game Changer

Sheer Beautifying Lip Balm - 010 Flirty Rose, 020 Fashion Mauvement, 030 Untold Story, 040 Watermelonade

Lip Coconut Balm - 010 Coconut Kiss; Volumizing Lip Soufflé - 010 Frozen Rose

A szemre való termékek most valahogy nem hoztak lázba, pedig mindig ezeket várom a leginkább. Az utóbbi időben ebben annyira nem is ment jól a márka, de hátha ezek az új paletták jobban fognak teljesíteni. Na mondjuk ez a lilának kikiáltott Collection Eyeshadow Palette egy katasztrófának tűnik, nem is értem miért erőltetik még ezt a vonalat. Azonban a kis cuki Palette á Porter Eyeshadow-k tetszenek, még akkor is, ha nem túl fantáziadúsak. A Superbia nagy paletták sem tűnnek rossznak, de a nevüket nem tudom értelmezni :D. Az mindenesetre plusz pont, hogy van egy hidegebb tónusú verzió is. Az Instant Smokey ceruzákat és a mágneses műpillákat abszolút felesleges volt berakni szerintem a szortimentbe, az első minek, a második meg full gagyi, nem működik, semmi értelme. A szemöldökre való spirálok okésak, ebben jó a Catrice, ahogyan a spirálokban és a tusokban is. Amit még érdemes külön megemlíteni (és amiről tuti lesz teszt), az a Liquid Camouflage Under Eye Primer, ami speciális a szem alatti részre való, feltölti az apró ráncokat és tökéletes bázist biztosít a korrektornak.

Superbia Vol. 1 Warm Copper Eyeshadow Edition - 010 Bronze Upon A Dream

Superbia Vol. 1 Warm Copper Eyeshadow Edition - 010 Bronze Upon A Dream

Superbia Vol. 2 Frosted Taupe Eyeshadow Edition - 020 I Cy Fire

Superbia Vol. 2 Frosted Taupe Eyeshadow Edition - 020 I Cy Fire

Exotic Traveller Palette Á Porter Eyeshadow - 030 Wonderlust

Future Female Palette Á Porter Eyeshadow - 010 Afraid Of Nothing

Nostalgic Dreamer Palette Á Porter - 040 Still Living It

Soul Searcher Palette Á Porter Eyeshadow - 020 Namaste All Day!

The Edgy Lilac Collection Eyeshadow Palette - 010 Purple Up Your Life

Instant Smokey Shadow And Liner - 010 All Black Everything, 020 Campfire Smoke, 030 Truely Taupe

Brow Idol Sportproof Mascara - 010 Medium Brown, 020 Dark Brown; It's Easy Black Liner - 010 Blackest Black; It's Easy Tattoo Liner - 010 Black Lifeproof; Lash & Brow Boost Elixir - 010 Transparent; Liquid Camouflage Under Eye Primer - 010 Primed And Smooth

Glam & Doll Boost Lash Growth Volume Mascara; Pret-Á-Volume False Lashes Mascara - 010 Deep Black

Magnetic Accent Lashes - 010 LashGangVolume, 020 LashGangLenght

Végül jöjjenek a kiegészítők és a körmös cuccok. Az ecseteket már most imádom, van egy ilyen Triangle Artist Brush-om és zseniális, ezt a kettőt (korrektor és highlighter) is biztosan be fogom szerezni, csak ajánlani tudom őket. A szivacsban már nem vagyok annyira biztos, de hátha megközelíti a Real Techniques vagy a Beauty Blender szintjét. Az ecsettisztító szivacs elég jó találmány, én tartok egyet itthon másik márkától, szerintem érdemes egy próbát tenni vele. A körömlakkok nekem most nagyon a meh kategóriában vannak, az áttetsző Galactic Glow-kal nem tudok mit kezdeni, a More Than Nude lakkok meg nekem tök egyformák. 

Triangle Artist Concealer Brush - 010 Precise

Triangle Artist Highlighter Brush - 010 Precise

Trianlge Artist Beauty Sponge - 010 Flawless

Quick'n Easy Brush Cleanser Pot - 010 It's Magic!

Color Fix & Protect Top Coat; Heavenly Holo Full Cover Nail Sticker - 01 XOXO Holo; Nail Building Base Coat

Galactic Glow Translucent Effect Nail Laquer - 01 Night-Time Stargazing, 02 Enchanted By Prismatic Spell, 03 Capture The Northern Lights, 04 Fast As Lightning Speed, 05 Watch Out! Universe Blaze, 06 Conquer The Aurora Belt, 07 Feel The Cosmic Vibe, 08 Follow The Zodiacs

More Than Nude Nail Polish - 01 Milk It Shine, 02 Pearly Ballerina, 03 Luminescent Lavender, 04 Shimmer Pinky Swear, 05 Rosey-o & Sparklet


Összességében nem rossz a felhozatal, van pár érdekes újdonság, amit szerintem ki fogok majd próbálni (ha esetleg szeretnétek valamelyikről tesztet, akkor írjátok meg kommentben), de azért akadnak olyanok is, amik teljesen feleslegesek. Nektek melyik termék keltette fel az érdeklődéseteket???

HOLIDAY 2018 | Pupa Rock & Rose kollekció

$
0
0
Kicsit előbb kellett volna írnom erről a kollekcióról, de úgy látom, hogy jó így is az időzítésem, hiszen a héten már elkezdődött mindenhol a leárazás, természetesen a Pupa-nál is, ami azt jelenti, hogy a Rock & Rose termékeket (is) 30%-os kedvezménnyel tudjátok megvenni és megrendelni ;). A márka ünnepi limitált kiadása egy kicsit füstösebb, rockosabb, nem feltétlenül a szokásos sémára épül, de pont emiatt bármikor elővehető és jól kihasználható. A csomagolás arany, cuki hímzett rózsával, ilyet még eddig nem láttam, elég különlegesre és feltűnőre sikerült. A kollekcióban három szemhéjpúder, egy highlighter, három metálos folyékony rúzs és két körömlakk található.





Rock & Rose 3D Eyeshadow (2720 Ft)

Szinte már feleslegesen koptatom a billentyűzetemet, ha a Pupa szemhéjpúderekről írok, mert mindig csak ismételni tudom magam: eszméletlenül jók, pigmentáltak, puhák, nagyszerűen lehet velük dolgozni, a színek gyönyörűek és a finis, ó a finis... Ezek a Rock & Rose 3D Eyeshadow-k selymesek és extra metálosak, mesés a fényük, nem lehet nem szeretni őket. Fogalmam sincs, hogy miért 3D-sek, csak annyit tudok, hogy száraz és nedvesen is lehet őket használni, egy kis Fix+ és folyékony fém lesz mindegyikből.



A kollekcióban összesen három árnyalat található, a 001-es Audacious Gold, ami egy igazi sárgás tónusú arany, 002-es Irriverent Bronze, ami egy rezesebb tónusú bronz, elsőre egy szokványos színnek tűnik, de a használatkor kiderül, hogy elég különleges, nincs is itthon igazán hasonló darabom. És végül a 003-as Black Vibes, ami a legegyedibb az összes közül, legalábbis én még nem láttam ilyen fekete alapban pirosas-bordós pigmenteket. Gyönyörű, egyértelműen ő a kedvencem, csak ajánlani tudom, igazi gyűjtői darab. Eredeti áron 3890 Ft-ba kerülnek, azonban most csak 2720 Ft-ot kell értük fizetni.







Rock & Rose Highlighter - 001 Indecent Rose Gold (3650 Ft)

A Pupa előző limitált kollekciós highlightere kicsit csalódás volt, nekem az egyáltalán nem jött be, így elég kíváncsian vártam ezt a verziót, abban bízva, hogy ez akkor biztosan most nagyon jó lesz. És igazam lett! Ez az a highlighter, amit megszoktam és szeretek a márkától. A formula finom, lágy, szinte krémes, de nem porzik és maximális fényt biztosít. A színét pedig tökéletesen eltalálták, legalábbis számomra egyértelműen az, hiszen elég világos ahhoz, hogy az én bőrömön is látványos legyen. Az árnyalat egyébként egy finom pezsgős rózsaszín, melegebb arany fénnyel, nagyon mutatós és igazi jolly joker szín szerintem.






Rock & Rose Metal Matt Lip Fluid (3070 Ft)

Tudjátok, a folyékony rúzsokkal még egy kicsit hadilábon állok, bár mostanában egyre többel kísérletezek és elkezdtem ráérezni az ízére és kiokoskodni, hogy számomra hogyan a legjobb viselni őket. A Pupa I'm Matt folyékony rúzsai egyébként mindig is tetszettek, mert azok nem száradnak le teljesen, ezért kényelmesebbek, nem szárítanak, de ezeknek a Metal Matt Lip Fluid-oknak teljesen más a formulájuk, ezek már teljesen megszáradnak és lerobbanthatatlanok. A textúrájuk tetszik, könnyű őket kezelni, egyenletesek és mind a három szín nagyszerűen pigmentált, nem foltos, nem kell több réteg belőlük. Szerencsére egyáltalán nem ragacsosak, bársonyosan mattok, természetesen metál fénnyel megbolondítva.




A színek pedig gyönyörűek és arra késztetnek, hogy végre ismét elkezdjek ilyesmiket hordani (az utóbbi időszakban nagyon nude vonalon mozgok, tudom, uncsiiii). A 001 Insolent Red a kedvencem, ez egy szinte neonos beütésű nagyon élénk piros minimális narancs tónussal, elképesztően mutat az ajkakon, érdemes kipróbálni. A 002 True Ruby egy picit bordósabb élénk piros, jó hideg a tónusa, szép, klasszikus árnyalat, a 003 Rebel Burgundy pedig egy sötétebb, vadabb bordó, izgalmas és különleges, szerintem nem nagyon van hasonlóm itthon (tökéletes kiegészítője a Blood Sugar-nak). Elég kényelmes őket viselni, nem vettem észre, hogy olyan nagyon szárítanának, ez külön jó pont. Csak ajánlani tudom ezeket a folyékony rúzsokat, szépek, szuper minőségűek és különlegesek is.




Rock & Rose Metal Matt Nail Polish (1240 Ft)

Már egy pár hónapja géllakkoztatok, így most nem tudom sok hasznát venni a körömlakkoknak. De aki olvassa a blogot, az tudhatja, hogy a Pupa lakkjai a kedvenceim, mindig mesések a limitált kiadások színei, pigmentáltak, gyorsan száradnak és tartósak. A Rock&Rose körömlakkok matt metál finisűek, egy arany és egy bordó található a kollekcióban. Kicsit sajnálom, hogy nem tudom őket kipróbálni és azt sem szeretném, hogy csak csücsüljenek a fiókomban, így inkább felajánlom őket nyereménynek, részletek a Facebook oldalon ;).




Összességben imádom a Rock & Rose kollekciót, ez egy igazi Pupa-hoz méltó kiadás. Nincsen semmi felesleges termék, minden gyönyörű, ünnepi, de mégis jól kihasználható. Ráadásul, ahogyan azt már említettem, most mindent kedvezményesen tudtok megvenni a márkaüzletekben és a webshopban is (katt IDE). 

Új sminkmárka a dm-ben! - Beetique vélemény & teszt

$
0
0
Még jó, hogy követem a német dm oldalakat is és rendszeresen gyűjtögetem onnan az infókat az újdonságokról, így nem ért túl nagy meglepetésként, hogy egyszer csak a semmiből felbukkant egy vadiúj sminkmárka a kiemelt üzletekben (miért csak azokban???????? most vezessek minimum egy órát, ha meg akarom őket nézni???) és a webshopban. A Beetique egy dm exkluzív márka, teljesen német, bár sajnos made in PCR, ami annyira nem tetszik, de erről majd később. Szegényes némettudásommal annyit sikerült találnom, hogy egy youtuber csajé (Dagi Bee) a márka, aki ha jól láttam inkább divatban utazik, de nem áll tőle messze a sminkelés sem nyilván és az egyik legnépszerűbb videós az országában. Volt egy kis botrány is a márka indulásakor, de erről is később.



A Beetique vonal, ha jól számoltam, akkor összesen 28 terméket foglal magában (ebből az itthoni webshopban csak 20 érhető el ITT, de az üzletekben minden kint van). Van három szemhéjpúder paletta (Pulse, Fever, Basic) vegyesen fényes és matt árnyalatokkal, van egy arc paletta, két highlighter paletta (Champagne - a tesztalanyunk és Lightbeam), metálos folyékony rúzsok (Heavy Duty, Metal Baby, Rich Copper, Burlesque, Sensei), amik inkább mélyebb, sötétebb tónusúak, nincsen köztük nude sajnos, vannak még 'holografikus' szájfények (Hype, Antidote, High, Kaleidoscope, Amorph), sima csillogós szájfények (Millions, Plastic Dream, Universe, Sunset, Moonlight) és két érdekes lip topper (Deep Dimension, Mystery Ride). És majdnem elfelejtettem az ecseteket, ebből összesen öt féle kapható (highlighter, satír, púder, kisebb satír, kontúr).

Eye Palette Basic

Eye Palette Fever

Eye Palette Pulse

Face Contouring Basic

Face Glow Champagne

Face Glow Lightbeam


Elsőként mondom a jót: az ecsetek. Az ecsetek nagyon jónak tűnnek, puhák, szépek, sűrűek, igényesek és az áruk is abszolút elfogadható 2000 és 4000 Ft között mozognak, ha jól emlékszek (sajnos ők nem kaphatóak a webshopban). Ami még nagyon tetszik, az a tálalás és az egész koncepció, látszik, hogy nagyon igényes, amolyan high-drugstore márkának szánták a Beetique-t, ez teljesen rendben is van. A csomagolások nehezek, menőnek látszanak, de közelebbről megnézve, azért annyira nem lenyűgözőek, de mindenesetre jól ki vannak találva, bár egy darab szájfényt, hogy miért pakolnak akkora dobozba, amekkorába egy egész paletta elférne, na az rejtély. A szemhéjpúder paletták okésnak látszottak, van egy teljesen natúr, egy meleg tónusú és színesebb is, jó, hogy mindenkire gondoltak. A kontúr paletta sem tűnt rossznak, ezen még gondolkozok. A sima szájfények elég szépek, a folyékony rúzsok nagyon nem az én világom, de nem tűntek rossznak, a holo szájfények teszterei folytak konkrétan, egyet sem tudtam megnézni, inkább nem nyúltam hozzájuk, a lip toppereket meg nem értem, azt hittem ezek is ilyen szájfény szerűek, de inkább olyanok, mint egy krémes szemfesték, szárazak és darabosak.

Shadow Brush Y 005, Shadow Brush Y 004, Counturing Brush C 001, Highlighter Brush H 003, Powder/Under Eye Brush P 002

Lip Liquid Metal - Baby, Sensei, Burlesque, Rich Copper, Heavy Duty

Lipgloss Reflection - Sunset, Plastic Dream, Universe, Millions, Moonlight


És akkor a probléma, az árak. Nevetségesek... Amikor megláttam, hogy a holo szájfények 4499 Ft-ba kerülnek, azt hittem, hogy leülök a dm közepére. 2 ml folyós trutyi majdnem 5000 Ft, wow. Még talán a paletták úgy-ahogy megérik az árukat, de ha meg azt veszem, hogy made in china mindegyik, érződik is rajtuk és rengeteg másik márka hasonlóan ott gyártatjai a termékeit töredék árakon, akár hasonló csomagolásban... Na akkor nagyon durván elszálltnak érzem az árcédulákat. Elhiszem, hogy ezt most szándékosan ebbe a kategóriába akarták pozicionálni, de akkor sokkal, de sokkal több munkát kellet volna fektetni a termékekbe, kevesebbet a tálalásba és mondjuk egy olasz gyártót leszerződtetni (itt megsúgnám, hogy a Cosnova is gyártat olaszokkal, töredék áron). Nem mondom azt, hogy nem érdemes kipróbálni a termékeket, én is vettem egy palettát, de lehet, hogy ha nem lenne a blog, akkor hagytam volna a fenébe. Volt is az árakból botrány a márka indulásakor, a rajongók (nyilván főleg középiskolás tinik, saját kereset nélkül) ki voltak akadva rendesen... Tudom, hogy a dm ezért a posztért nem fog a szívébe zárni, de őszintének kell lennem (meg aztán nem is a magyar dm hibája a dolog). Remélhetőleg kuponos napokon lesz majd a márkára kedvezmény, akkor már megéri venni belőle. És akkor jöjjön a teszt :).

Lipgloss Holo - Antidote, Hype, Kaleidoscope, High, Amorph

Lip Topper - Mystery, Deep Dimension



Beetique Highlighterpalette Face-Glow-Champagne (4999 Ft)

Vacilláltam az egyik szemhéjpúder paletta és e között, de végül persze, hogy a highlighter nyert, nem is én lennék. Mintha a Jézuska nem Jeffree Star highlighter hozott volna karácsonyra... Na mindegy, ezen már úgysem lehet segíteni. A paletta nagyon szép, imádom a holografikus fehér csomagolást, ami jó bumszli és nehéz egyébként, abszolút minőségi hatást kelt, van benne tükör is, védőfólia is, árnyalatnevek, használati utasítás (németül), külön papírtok, szóval tényleg jól néz ki. A karton erős, a tető rendesen záródik, lehet vele utazni. Picikét fura szaga van gondolom a ragasztás miatt, de annyira azért nem érezni.




A palettában található három árnyalat mindegyike abszolút jól kihasználható, nem extrém színek (aki azokat szeretni, annak a másikat javaslom), viszont extrém fényesek. A formula kicsit furi, nekem ismerős, dolgoztam ilyennel, tudok vele bánni, de az a helyzet, hogy nem a legfelhasználóbarátabb. Puha és krémes, ezzel nincs gond, de egy kissé darabos, szinte kicsit ragacsos, mintha nem teljesen csak púder lenne. Az a baj ezzel a textúrával, hogy ecsettel soha nem lesz olyan szép és egyenletesen eldolgozható, mint ujjal vagy egy Beauty Blender-rel. Nekem ez nem jelent gondot, én sok időt áldozok a sminkemre, szinte minden formulát ismerek és tudok használni, de ezzel nem mindenki van még így és nem tartom túl jó dolognak, hogy pont ezt választották ebbe a palettába. Szó se róla, mesés a fény, iszonyat pigmentált, gyönyörű és imádom az arcomon, nagyon látványos hatást lehet vele elérni, csak meg kell vele dolgozni.




Ahogy azt már említettem a Champagne paletta három árnyalat mind nagyon szép és jól kihasználható, világosak nagyon, de mindegyiknek más a tónusa. Az első - Glaze - egy jeges arany, a Champagne nem meglepően egy pezsgőszín, míg az Ibiza egy ragyogó rózsaszínes tónus, ami sokkal sötétebb a palettában. Mindegyiket lehet építeni, ujjal eldolgozva a legszebbek, nagyon-nagyon fényesek, de csillám nincsen bennük. Én szemhéjpúdernek is szeretem őket, a szemöldökcsonton és a szemzugban csodákat művelnek. Aki nem bánja, hogy ilyen formulával kell dolgoznia, annak érdemes egy próbát tenni vele, mert tényleg nagyon szépek ezek a highlighterek.



Összességében az árak nagyon lerontják az értékelését a Beetique-nak... Ha mondjuk feleennyibe kerülnének a termékek, akkor azt mondanám, hogy abszolút érdemes bevásárolni, annyit bőven megérnének a termékek, de így... így itthoni keresetek mellett eléggé el kell gondolkozni azon, hogy vegyen-e bármit is az ember lánya a márkától. Na jó, az ecsetek abszolút rendben vannak, azokból tuti én is fogom még venni, mert jó minőségűnek tűnnek és mondjuk a Real Techniques is hasonló áron van. De azok meg nincsenek a webshopban, mert miért is lennének. Jajj, dm... Most már igazából nem csodálom a kiemelt üzletek stratégiát... Kuponos napokon lesz még teszt :D.


ÚJDONSÁG | Physicians Formula + Labello

$
0
0
A Physicians Formula-t örökre a szívembe zártam a Butter Bronzer miatt (el sem hiszem, de vennem kellene egy újat, mert teljesen elhasználtam az elsőt), így nagyon örültem, amikor decemberben elkezdték felfrissíteni az itthoni kínálatot pár újdonsággal. Sajnos ezzel párhuzamosan búcsút kellett inteni már meglévő termékektől, de szerintem elég izgalmas dolgok érkeztek, így a régiek talán nem is fognak annyira hiányozni. (A kifutó termékek jelenleg akciósan kaphatóak a dm üzletekben.) Az egyik ilyen újdonság a The Healthy Lip Velvet Liquid Lipstick, amiből, ha jól emlékszek, akkor 7 árnyalat elérhető.




Abszolút érthetetlen okokból kifolyólag nem egy nude színt választottam kipróbálásra, hanem egy tompa korallt (Coral Minerals). Valamiért ez tetszett meg a legjobban, nagyon szép ez a természetes, szinte nude hatású árnyalat. A formula fantasztikus, de igazából nem is vártam mást a márkától az előzetes nyomozások után. A The Healthy Lip folyékony rúzs kellemes krémes, sűrű a textúrája, a pigmentáció egyenletes, szépen terül az ajkakon és szépséges bársonyos matt finise van. Teljesen leszárad, ugyanakkor a gazdagabb állagnak köszönhetően nem egy vékony száraz réteget képez. 



Nagyon kényelmes viselet, nem szárít, nem ragad, egyenletesen kopik, bár elég minimálisan, szóval tartós is szerencsére. A csomagolása is tetszetős, a tubus átlátszó, a kupak ezüst, a feliratok minimalisták, elegáns és szép (doboz nincs, de le vannak fóliázva). Én kb. ilyennek képzelem el a tökéletes folyékony rúzst, csak sajnálom az elég minimális színkínálatot, szerintem nem túl izgalmas, bár szép. Az ára 2799 Ft ha jól rémlik.



Egy másik újdonság a márkától a Powder Palette Mineral Glow Pearls Light Bronzeárnyalatban. Ezt igazából a Butter Bronzer helyett vettem, kíváncsi voltam, hogy mennyire hasonlítanak és hogy ez ki tudja-e váltani a nagy kedvencemet. A csomagolása nem tetszik, mert egyrészt tök feleslegesen ekkora, az ecset abszolút használhatatlan, túl durva és nincsen egyenletesen levágva, igazából a kihajthatós tükröt sem szeretem, azon meg elég nehezen tudtam magam túltenni, hogy elméletileg a kompakt tetejének a közepén egy gyöngynek kéne lennie, de nincsen. Amerikában van, nálunk nincs, gyalázat, botrány, kérem vissza a pénzem....




Na jó, eszem ágában sincs a pénzemet visszakérni, mert maga a termék zseniálisan fantasztikus, imádom, majdnem annyira, mint a Butter Bronzer-t. A formula olyan puha és finom és könnyen kezelhető, hogy arra nincsenek szavak. Gyerekjáték vele gyönyörű bronzos fényt varázsolni vele az arcra, nem lehet vele túlzásba sem esni, ha 5 réteget pakolunk egymásra sem lesz feltűnő, mindig természetes marad. Van egy nagyon szép szaténos fénye, ami a swatchon sokkal jobban érvényesül, a bőrön csak a természetességet fokozza. A színe melegebb tónusú, de nem narancsos, abszolút bronzos, szóval nem kell tőle félni. Egy dologgal kell vigyázni: az új bronzosítón van egy réteg ráfújt ezüstös fényes por, ami elég hamar eltűnik szerencsére. Amióta megvan teljes mértékben el van hanyagolva a többi bronzosítóm, ez sok mindent elárul. Az ára 4599 Ft, ami lehetne sokkal barátibb is, ha nem pazarolnák a hülye csomagolásra. 




A Physicians Formula rajtuk kívül még egy rózsás olajmentes szérumot (Rosé All Day Oil-Free Serum), egy új szempillaspirált (Killer Curves Mascara) és szemöldökformázó zselét (Brow Last Longwearing Brow Gel) hozott be kis hazánkba. A szempillaspirál érdekel és szívesen kipróbáltam volna a rózsás szérumot is, de annyi illatanyag van benne, hogy nem kockáztatom meg.


Labello-t már évek óta nem használok és veszek, ha tetszik, ha nem, szerintem a leggyengébb ajakápoló a piacon, rajtam legalábbis semmit nem segít, abszolút haszontalannak tartom. Azonban az új Crayons színezett balzsamok megtetszettek és úgy döntöttem, hogy egye fene, teszek velük egy próbát. Természetesen a gyönyörű nude árnyalatot itthon sehol nem találtam, így kénytelen voltam a korallal megelégedni, ami sajnos nem tetszik annyira. Nem rossz a szín, de nekem kicsit túl sok mindennapos használatra. A formula egyébként egész jó, krémes, könnyen kezelhető, valamennyire hidratál is, de csodát senki ne várjon tőle. Elég sokszor kell újraapplikálni, a balzsamos textúrának köszönhetően könnyen kopik ugye. 




Kicserepesedett ajkakra abszolút nem ajánlom, förtelmesen fog mutatni a száraz részeken, csak kiemeli őket. Vagy nagyon alá kell hidratálni (ami elég gáz, lévén egy ápoló hatású színezett balzsamról van szó), vagy radírozni kell előtte. Tudom, hogy a Clinique Chubby Stick sokkal drágább, de az legalább nem kidobott pénz az ablakon, mint a Labello Crayon... Legalábbis nekem. Ha jól láttam, akkor itthon három árnyalat kapható belőle: Coral Crush, Poppy Red és Black Cherry. Az ára 1499 Ft, ennek kb a felét meg is érné. Húúúú, nem akartam negatív Nancy lenni, de ez nagyon nem vált be :D.

Melyik éri meg??? | Applikátoros korrektorok (Lovely, Makeup Revolution, MAC)

$
0
0
Egy ideje már szinte mindenhol csak applikátoros korrektorokat látok, szinte mindenki kivétel nélkül ezeket használja a tutorialokban, instán, youtube-on, amióta betört a piacra a Tarte Shape Tape. Én meg évek óta ragaszkodok a kis pumpás kiszerelésű MAC Pro Longwear korrektoromhoz... Sokáig ellen is álltam az új 'divatnak', aztán azon kaptam magam, hogy már a harmadik applikátorosat veszem meg :D. Ami azt jelenti, hogy elérkezett az idő arra, hogy írjak róluk, összehasonlítsam őket és esetleg új kedvencet válasszak. A három alanyom pedig nem más, mint a nagyon pénztárcabarát Lovely Liquid Camouflage óriás applikátorral, a Revolution Beauty Conceal & Define szintén óriás applikátorral és a meglehetősen drága MAC Studio Fix 24H Concealer. Lássuk őket!




Lovely Liquid Camouflage Conceal & Contour - 1 (8ml, 1290 Ft)

Soha nem próbáltam még ezelőtt semmilyen bázis terméket a Lovely-tól, így nem igazán tudtam mire számítsak. Ezt a korrektort annak ellenére vettem meg, hogy igencsak erős az illata, általában tartózkodok az ilyesmitől, de a blog kedvéért kivételt tettem. A csomagolása tetszik, jópofa az élén kupak meg az arany díszek és az applikátor mérete is teljesen logikus, hiszen így elméletileg ugye nem kell újramártani, viszont picit túlzásba estek, szerintem erre már túl sok korrektor tapad, nekem le kell húznom egy keveset a tubus nyílásán. 



A formula elég vékony, szinte vizes érzetű, könnyen terül, gyorsan és szépen el lehet dolgozni a bőrön. Viszonylag gyorsan meg is szárad és azonnal brutális módon oxidálódik... Borzalmas, hogy az egyébként első blikkre pont tökéletes árnyalatból (ez a legvilágosabb) egy ilyen szinte narancsos izé lesz, nagyon gáz (kikentem a karomra és abban a pillanatban más lett a színe, max az applikátoron láthatjátok, hogy amúgy milyennek kéne lennie). Sajnos a fedésével sem vagyok teljesen elégedett, a szem alatti részen két rétegben az igazi és a nagyobb hibákkal sem birkózik meg teljesen. Ecsettel jobb az eredmény, szivaccsal sokkal gyengébb, építeni pedig nem igazán lehet. Abszolút nem full coverage, maximum közepes. A tartóssága is egy kicsit meh, nekem ettől többre és jobbra van szükségem, különösen az orron és az állon problémás. A formula elég száraz, de szerencsére nem szárít, a szem alatt hajlamos a textúrát kiemelni, de úgy vettem észre, hogy a nagyon apró ráncokba nem ül bele, ha le van fixálva.



Az illata nagyon erős, de szerencsére nem pattogtam ki tőle. Tudom, hogy egy nagyon olcsó termékről van szó, de szerintem ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne valahogy ezt az oxidációs problémát megoldani. Szerintem minimum 2-3 árnyalatot sötétedik, ami elfogadhatatlan számomra. Bukó... Ráadásul mindössze 3 árnyalatban létezik, hahó 2019 van, diverzitás! Nem szívesen ajánlom, nekem nem igazán tetszik, szerintem akkor sem használnám túl sokat, ha nem oxidálódna. Akkor már inkább Catrice Liquid Camouflage (hoppá, csak nem ugyanaz a nevük????), az tényleg fed és az ára is jobb. (cruelty free)



Revolution Beauty Conceal & Define Full Coverage Concealer and Contour - C1 (4g, 1990 Ft)

Tudom, hogy kismilliószor megfogadtam, hogy én ugyan semmit nem veszek soha a büdös életben a Makeup Revolution-től (most már Revolution Beauty), de erre a korrektorra elcsábultam (színes sminkre nem fogok, nyugi). Mivel az összetevői között nem volt illatanyag és nem made in csájna, ezért úgy gondoltam, hogy megér egy próbát, hátha tetszeni fog. A csomagolása szép, a metálos rózsaszínt imádom, az applikátora pedig ennek a legjobb, kicsit kisebb, mint a Lovely, pont megfelelő mennyiségű anyag kerül rá.



A formula sűrű, nagyon szépen lehet vele dolgozni és a fedése is elég jó, bár nekem ez sem full coverage, de hétköznapokra tökéletesen elég. A múltbeli hibákat nem fogja eltüntetni, de a sötét karikákat, a pirosságot és pattikat igen. Én a kényelmes napjaimon csak ezt használom a kritikusabb pontokra egy kis púderrel lefixálva és majdnem olyan a hatás, mintha alapozó lenne rajtam. Döbbenetes, de szeretem ezt a korrektor annak ellenére, hogy Makeup Revolution. A tartósságára sem tudok igazán rosszat mondani, nekem szépen bírja a napot, egyedül az orromnál kopik meg. A szem alatt vigyázni kell vele, mert sok púderrel hajlamos a textúrákat kiemelni és szárítani a finom és vékony bőrt. Ha megfelelően aláhidratálunk és kevesebb púderrel fixáljuk, akkor nem lesz gond vele.



Sajnos egyetlen egy bajom van vele, az pedig a színe. Itthon a C1-es árnyalat a legvilágosabb amit találtam (Müller), ez egy extra világos neutrális alaptónussal, nekem kicsit túl bézs, túl meleg és sötét, de azért elmegy, az arcomon nem nagyon lehet észrevenni teljesen eldolgozva, viszont világosítani nem tudok vele. Elméletileg van C0.5 is, ami viszont rózsaszínes alaptónusú, azzal meg sem próbálkoznék, Isten óvjon meg minden rózsaszín korrektortól és alapozótól, a C2-es sárgás, nekem való lenne, de szerintem az meg túl sötét és túl sárga. Sajnos mindig azt veszem észre, hogy az olcsóbb márkák ezen buknak el leginkább. A formula teljesen rendben van, szinte majdnem kiemelkedően jó, viszont a színekkel és tónusokkal nem tudnak mit kezdeni, elindítják egy látszólag extra világostól, ami a tubusban teljesen korrekt, de a valóságban nem megfelelő. Tudom, hogy nekem az átlagtól világosabb a bőröm, de ugyanakkor egyrészt ezzel nem vagyok egyedül, másrészt van az enyémtől sokkal, de sokkal világosabb bőr is. Ettől függetlenül érdemes kipróbálni, mert én nagyon kellemesen csalódtam benne, bevált és előszeretettel használom. Összesen 23 árnyalatban kapható, így kell csinálni! Ó és felfedeztem, hogy van belőle SuperSize verzió is, gondolom ez nagyobb mennyiséget tartalmaz, de nem találtam, hogy pontosan mennyit. (cruelty free, vegán, illatanyagmentes)



MAC Studio Fix 24-Hour Smooth Wear Concealer - NC10 (7 ml, 7000 Ft)

Az eddigi abszolút kedvenc korrektorom a MAC-től van, már nem is számolom mennyit elhasználtam belőle (Pro Longwear), most fogyott el a legutóbbi és úgy döntöttem, hogy kockáztatok, kipróbálom a márka legújabb darabját ebből a kategóriából. A Studio Fix Concealer csomagolása a már megszokott minimalista stílusú, átlátszó a tubus, jól látni így az árnyalatot, fekete a kupakja és kicsi az applikátora, ami valahogy mégis elegendő anyagot vesz fel a formula miatt.



Egyszerűen nem tudtam anélkül kipróbálni és használni ezt a korrektort, hogy ne hasonlítsam folyamatosan a favoritomhoz... Minimum ugyanolyan tapasztalatokra számítottam vele kapcsolatban, de inkább jobbakra, mert vadiúj a formula, volt idő dolgozni vele, kísérletezgetni, tökéletesíteni a laborokban. A textúrája könnyed, nem túl sűrű, de nem is túl híg, szépen terül, építeni is lehet, de nem szárad olyan nagy gyorsan. Nem olyan matt és lerobbanthatatlan, mint a Pro Longwear, de azért nem rossz. A fedésében kicsit csalódtam, erőteljesebbre számítottam, de még így is ez áll a szívemhez a legközelebb a három közül. A pigmentáció miatt több kell belőle sajnos, mint a kedvencemből, kevesebb is van benne, így biztosan sokkal hamarabb el fog fogyni (ugyanannyiba kerül, tiszta röhej... ennek olcsóbbnak kellene lennie, vagy raktak volna bele többet). Ugyanakkor sokkal természetesebb hatású, abszolút egy tökéletes hétköznapi korrektor annak, aki nem olyan idióta, mint én és nem ragaszkodik a full glam-hez :D.



A tartóssága okés, nem vettem észre jelentősebb kopást sehol, szépen bírja a napot. A bőr textúráját nem emeli ki még a szem alatt sem, több rétegben sem, ez viszont nagyon tetszik. A színe abszolúte tökéletes, a legvilágosabb NC10-es árnyalatot választottam, ez egy minimálisan haloványabb a lealapozott bőrömnél, így megvan a highlight hatása is. Nem túl sárga, abszolút nem rózsaszín és egyáltalán nem oxidálódik szerencsére, bár a MAC korrektoraival ilyet soha nem is tapasztaltam. Ráadásul összesen 33 árnyalatban kapható. Nekem a Pro Longwear jobban megéri, még mindig az a kedvenc, ugyanakkor megfogadtam, hogy sokkal természetesebben fogok sminkelni a jövőben, ahhoz viszont ez a megfelelő társ. Egyedül az bánt nagyon, hogy szerintem gyorsan fogy, kevés van benne és ehhez képest drága. (illatanyagmentes)






Ha ajánlanom kéne egyet a három korrektor közül, akkor a Revolution Beauty-t javasolnám kipróbálásra. Az árát abszolút megéri, nekem nagyon tetszik a sűrűbb formula, a fedéssel és a tartóssággal sem voltak különösebb gondjaim, egyedül a szín nem volt tökéletes, de nyilván nem mindenki olyan problémás mint én. A Lovely nagy csalódás volt, sajnálom a dolgot, mert bíztam benne, szerintem felesleges pénzkidobás. A MAC természetesen a legjobb minőségű, ennek vannak a legjobb színei is, de a mennyiség és ár árnya nem klappol, ettől függetlenül viszont érdemes vele egy próbát tenni. Kicsit sokkolt a dolog, hogy a Revolution Beauty Conceal & Define ennyire megtetszett, persze nem lesz a kedvenc márkám soha, de jár a piros pont.

2018 kedvencei

$
0
0
Ez most egy kicsit rendhagyó éves kedvencek poszt lesz, remélem nem bánjátok :). Picit személyesebb hangvételű, de azért lesz benne bőven beauty téma is. 2018 elején történt egy nagyobb változás az életemben, ugyanis februárban felmondtam az előző munkahelyemen, ahol úgy éreztem, hogy a belem kidolgozom, de senki a büdös életben nem fogja ezt értékelni. 2 éven keresztül képtelenek voltak átvenni állományba, fizetésemelésről álmodni sem mertem, a bónuszomat meg zsebre rakták és utána még én voltam a rosszfiú... Miután besokalltam úgy döntöttem, hogy inkább felmondok és márciusban már meg is volt az új munkám, amit nagyon-nagyon szeretek, fantasztikus csapatban dolgozok és végre értékelik azt, amit csinálok. Nagyon örülök, hogy ilyen jó helyet találtam, a lehető legjobb érzés, hogy ez most egy abszolút biztos pont az életemben :).



A váltással együtt azonban sajnos elmaradoztam az edzésekről, pedig heti háromszor is jártam, végre jobban is éreztem magam a bőrömben, nem keveset fogytam, de az elmúlt hónapokban nagyon nem figyeltem oda magamra és visszacsúsztak a kilók. Ezen mindenképpen akarok idén változtatni, már összeállt a fejemben nagyjából a terv, remélem sikerül is magamat rávenni az egészségesebb életmódra. Nehéz lesz, ez mindig nagyon nehéz számomra, de hosszú távon nincs más megoldás, fitten és fiatalon akarom magam tartani :D. Más terveim is vannak persze 2019-re, az egyik egy szobaátalakítás, ami már elég régóta érik és nagyon ráfér a kis lakóhelyemre. Új bútorok, festés stb... Ezért is döntöttem úgy, hogy picit visszaveszek a költekezésből, sminkek helyett, most inkább erre fogok gyűjteni, meg talán egy nyaralásra, ha még belefér. Azt hiszem ezek abszolút megvalósítható tervek :).

Természetesen azért nem fogok lemondani 100%-ban a sminkvásárlásról, hiszen a blogot is életben szeretném tartani. A tavalyi év elképesztően fantasztikus volt, ami a blogot illeti, rengetegen olvassátok, sokkal többen, mint eddig bármikor a 8 év alatt, ami hihetetlen boldogsággal tölt el. Mindezt úgy, hogy semmi támogatottság nincs mögöttem, nincsenek reklámok, fizetett posztok és együttműködésből sincs túl sok. Nekem már az elejétől kezdve is ez volt a legfontosabb, soha nem akartam az álszent, lefizetett, 'hazug' bloggerek táborába tartozni. Ha kapok is termékeket tesztelésre, mindig számíthattok az őszinteségemre, a hitelességre. Persze így kicsit nehezebb, hiszen szinte mindent én finanszírozok (azoknak a márkáknak, aki támogatnak, nagyon-nagyon köszönöm az összes lehetőséget és azt, hogy a mai napig együtt tudunk működni), de ezt egy percig sem bánom. Idén szeretnék majd egy kicsit több indie márkával foglalkozni, különlegesebb dolgokkal és nagyon igyekszek sminkeket is felrakni a blogra. A videózás nincs 100%-ig elvetve, de szükségem van első lépésként egy dizájnosabb szobára hozzá, aztán majd utána meglátjuk, hogy a felszerelésre telik-e :). Remélem, hogy 2019 is legalább olyan sikeres lesz, mint a 2018!



És akkor a lényeg, a tavalyi év kedvencei! Lesznek nem beauty témájú kedvenceik is, de azokról majd később. 2018-ban rengeteg újdonságot próbáltam ki és fedeztem fel, amik közül a Jeffree Star Cosmetics termékei emelkednek ki a leginkább, ezért őt választottam a 2018-as év kedvenc márkájának. Ahhoz képest, hogy októberben hozta be a Marionnaud az országba már 7 dolgot is sikerült beszereznem (katt IDEés IDE a tesztekért) és most, hogy már kitapasztaltam mindent azt kell mondanom, hogy semmiben nem csalódtam és alig várom az idei újdonságokat. Természetesen a Blood Sugar paletta maradt az abszolút kedvencem, de odáig vagyok a Supreme Frost highlighterért (teszt hamarosan), a karácsonyi folyékony rúzsokért (rájöttem, hogyan kell őket normálisan használni, azóta barátok vagyunk) és az ajakradírért is. Egyedül azt sajnálom, hogy nem minden terméket lehet még nálunk kapni, bár most, hogy megismerkedtem a márkával, a formulákkal, textúrákkal, így bátrabban fogok külföldről is rendelni. Hamarosan érkezik a Blood Sugar 2, korrektorok, púderek és egyéb nyalánkságok, most fogadtam meg az előző bekezdésben, hogy nem fogok annyit költeni, a fenébe...





Mivel így is nagyon hosszú a poszt, ezért igyekeztem lerövidíteni a tavalyi kedvencek sorát. Elég nehéz volt kiválasztani azt az öt terméket/márkát, amit a legjobban szerettem, de végül nagy nehezen sikerült. Imádtam tavaly a GlamGlow Glowpowder highlighter triót, amitől először nem dobtam el az agyamat, de végül úgy alakult, hogy amióta megvettem nem nagyon használtam mást (teszt ITT). A színek nagyon szépek, jól kihasználhatóak, a formula is szuper, de amit a legjobban szeretek benne, az a tartóssága. Tudom, hogy reggel 6kor felkenem, akkor este 6kor is látványos lesz, nem fog cserben hagyni a nap folyamán. Kicsit drága, elsőre még úgy voltam vele, hogy nem érte meg, de most már másképp gondolom.



A Pupa 3D extra-mega-gigabrutál fényes szemhéjpúdereibe azonnal beleszerettem már az első használatkor (még 2017 nyarán), azóta is a kedvenc formulám. Tavaly elég sok új színben lehetett őket kapni, sajnos csak limitált kollekciók részeként, aztán ősszel megjelentek a Make Up Stories paletták, amikben tartósan is helyet kaptak (tesztek ITT, meg ITTés ITT). Imádom a monókat is, a palettákat is, mindegyik megvan, csak ajánlani tudom őket! Nem vagyok benne biztos (ritkán járok Pupa üzletben sajnos), de a Glitter Bomb Holo Edition és a Vamp! Extreme Eyeshadow-k ilyen formulának tűnnek és rengeteg meseszép színben kaphatóak :).




A legnagyobb meglepetésemre, amikor a kedvenc ajakra való terméken gondolkodtam, akkor egyből a Trend It Up egyik limitált kollekciós (Lips & Perfumes, még most is láttam belőlük leárazva elég sok helyen, teszt ITT) rúzsai jutottak eszembe. A nude a mindennapok kedvence lett, a pirosnak a színébe pedig szerelmes vagyok! Azt hittem, hogy a MAC Ruby Woo a legszebb piros rúzs a világon, de tévedtem, mert ez sokkal szebb. Ráadásul ugyanolyan szép matt és tartós anélkül, hogy szárítana. Töredék áron! Rajtuk kívül van még három bordós, lilás, rózsaszínesebb árnyalat, érdemes rájuk lecsapni, ha találkoztok velük valahol.



2018-ban a bőröm elég sok változás ment keresztül, az év elején botrányos volt, aztán nagy nehezen kitisztult többek között a Neogence egyik szérumának köszönhetően, végül amióta az Avon Mission Y krémet használom egyszerűen tökéletes (ITTírtam róla). Annyira tökéletes, hogy már smink nélkül is voltam kint az utcán (ami azt jelenti nálam, hogy van szemöldök felrajzolva, meg extra hosszú pillák, korrektor és bronzosító, mert ezek kellenek és kész... karikák meg minden, meg na :D). Sokat gondolkoztam, hogy az elmúlt 2-3 hónapban mitől ilyen szép és egységes az arcbőröm, nulla pattik, szinte pórusok sincsenek, nem pirosodik ki, nem érzékeny annyira és semmi más új nem volt a rutinomban csak a Mission Y krém. Tudom, hogy ahhoz képest, hogy Avon és 30 ml, elég drága, de ha egyszer bevált, akkor pont nem érdekel. Ha elfogy, akkor biztosan újra fogom venni.



Végül mindenképpen szeretném megemlíteni a legkedvesebb ecsetmárkámat is, ami nem más, mint a Real Techniques! Egyre több ecsetem van tőlük és mindegyiket nagyon szeretem, napi szinten használom is őket. Van, ami már legalább 5 éve megvan és még egy szála sem hullott ki, szóval a minőségük kiváló és ehhez képest viszont olcsóak. Mindegyik extra puha, szintetikus szálakból van, amik nem durvulnak el és nem töredeznek, nem vesztik el a formájukat sem, valamint, ahogy azt már említettem egyáltalán nem hullanak. Szerencsére már a Müller drogériákban is kaphatóak, de a Notino webshopban is elérhetőek (plusz iHerb, ha jól tudom és Pink Panda is talán).



A kedvenc parfümömet meg majdnem elfelejtettem, bár nem lesz meglepetés, hiszen évek óta ragaszkodok a Chloé edp-hez. Éppen a negyedik üveggel fogyasztom és nem tudom megunni, olyan, mintha nekem találták volna ki. Nőies, rózsás, klasszikus, de mégis extra, pont, mint én :D.



Persze csalódások is voltak idén, amiket nem fogok eltitkolni. A NYX borzalmasan egyenetlen minőséget nyújt, egyszer zseniális, egyszer katasztrófa, jó lenne ha ahelyett, hogy 600 újdonságot kihoznak évente, inkább lenne csak 30, de az tip-top. Sajnos most ott tartok a márkával, hogy több a csalódás (mint pl. a Machinist paletta, poszt ITT), mint a kedvenc, remélem ez idén megfordul. A MAC már évek óta nem érdekel úgy, mint régen, szerintem nem ártana nekik egy arculatváltás vagy nem tudom... Alaptermékekben verhetetlenek, ezt soha nem fogom tagadni, hiszen a kedvenc alapozóm és korrektorom is tőlük van, de a limitált kollekciók és az újdonságok már nem hozzák azt a szintet, mint egykor. Vagyis bocsánat, pont az a probléma, hogy ugyanazt a szintet hozzák, mint 10 éve. Ideje lenne a múltból előmászni és a jövőbe tekinteni formulák szempontjából kedves MAC, mert már a rúzsok sem érik meg az árukat!



Mindenképpen szeretném még megemlíteni a kedvencem 2018-as döntésemet is, ami az volt, hogy nagyon világos hamvasszőkére festettem a hajamat. Szerettem a vöröset, kb 21 éves korom óta már minden árnyalatát ki is próbáltam, de 12 év után úgy éreztem, hogy valami másra van szükségem, valami érettebb, kifinomultabb színre és mivel előbb tolnám le nullással a hajam, minthogy barna legyek, a feketét már próbáltam és nem nekem való, így maradt a szőke. Eredetileg is hamvas tónusú a hajam, szóval tudtam, hogy nem lesz rossz, de azt nem gondoltam, hogy ennyire nagyon imádni fogom. Élvezem, hogy szőke vagyok és hogy a lenövésem nem látványos :D. Hamarosan egy hosszabb posztban is mesélek a váltásról és a jelenlegi hajápolási rutinomról.



Pár random favoritot is szeretnék még megemlíteni tavalyról :). Az egyik ilyen a Netflix, amire mindenképpen érdemes előfizetni, ha nem bánjátok az eredeti nyelvű tartalmat (szerintem nagyon jó nyelvtanuláshoz is és nem olyan vészes az ára, ráadásul 2en is osztozhattok a standard előfizetésen). Itt találkoztam először a jelenlegi kedvenc sorozatommal, a Rick & Morty-val, zseniális, imádom, már kb hatodszorra nézem újra végig, de még mindig fedezek fel benne olyan apróságokat, amiket eddig nem vettem észre. De nagyon tetszik a Bojack Horseman, a Rupaul's Drag Race, a Star Trek Discovery, a Nailed Ités még sorolhatnám. A tartalom folyamatosan frissül, minden pénteken jön valami újdonság. Filmek közül valamiért nem sok hagyott bennem túl mély nyomot, de mindenképpen kiemelném a Star Is Born -t (Csillag születik), végigbőgtem az egészet, az Avengers Infinity War-t, végigbőgtem az egészet, a Hereditary-t (Örökség), ami rettentően WTF és nyomasztó volt, az I, Tonya zseniális, elképesztő a sztori is, de a színészek teszik igazán kiemelkedővé.



Tavaly vettünk nekem új laptop-ot, amit imádok, csodás aranyszínű Asus (VivoBook 15 X542U Icicle Gold, nagyon csecse dizájnja van ám és szuper akksija), hozzáillő egérrel (Genius NX-7015 Gold) és Asus telefonnal (ZenFone 4 Selfie ZD553KL Sunlight Gold). A telefon még elég új, most ismerkedünk, nagyon durva kamerája van, amit még nem tudok rendesen használni, de egyébként csodaszép, fém hátlapja van (mindig is ilyet szerettem volna), brutál erős kis gép, meseszép kijelzővel és formatervezéssel abszolút elérhető áron, csak ajánlani tudom, ha esetleg valaki egy megbízható, erős, de nem méregdrága telefont keres.



Azt hiszem ennyi emlékezetes történés, kedvenc, esetleg csalódás volt 2018-ban, meg egyébként is már nagyon hosszúra sikerült a poszt :). Nagyon remélem, hogy a 2019 is jó év lesz, kívánom mindenkinek a legjobbakat, valósítsátok meg a terveiteket, pihenjetek, fedezzetek fel új dolgokat és sminkeljetek sokat :D.

HAJNAPLÓ | Vörösből hamvas szőke

$
0
0
Nem is olyan régen egy hirtelen ötlettől vezérelve (nem igazán volt betervezve, azóta sem tudom, hogy miért döntöttem így, de azt most már legalább tudom, hogy nagyon-nagyon jól döntöttem) a vöröses tónusú hajról hamvas világosszőkére váltottam. Sokan kérdezték, többek között Ti is, hogy hogyan változtattam meg a színt, illetve, hogyan ápolom jelenleg a hajamat. Mivel nagyon régen volt már kifejezetten a hajápolásnak szentelt bejegyzés, így kaptam az alkalmon és összeszedtem mindent a szőkévé válásról és a jelenlegi kedvenc termékeimről, rutinomról és egyéb trükkökről. Remélem nektek is tetszik a poszt, ha pedig van bármilyen kérdésetek hajfestést, szőkítést, ápolást illetően, akkor várom őket kommentben!

A jelenlegi, tökéletesített ezüst szőke :)



Pápá vöröske

Idestova, ha jól rémlik, akkor kb 10-11 éve vörös a hajam. Mindig valami más árnyalatú, megjártam már a nagyon durva narancsot, a nagyon durva tűzvöröset, a padlizsánt, a barackot, a rózsaszíneset, a nagyon finom aranyrezet, de a lényeg, hogy mindig volt valami vöröses tónus a hajamban. Tavaly már kacérkodtam a szőkébb árnyalatokkal, de végül valamiért megint visszaváltottam a sötétebbre, azonban idén márciustól folyamatosan világosodik a hajam és kétszer átestem egy kisebb radírozáson/szőkítésen is. Igazából terv annyira nem volt, a barackosabb, vagy rózsaarany színek vonzottak leginkább, eszembe sem jutott, hogy búcsút intsek a meleg tónusnak és teljesen hideg, hamvas szőke legyek.

Ez kb 2 év termése :D


Aztán végül valamiért úgy döntöttem, hogy ez így most jó lesz nekem, legyek teljesen szőke, nulla vörössel és arannyal. Persze azt már előre tudtam, hogy a réztől rettentően nehéz megszabadulni, tényleg a lehető leghamvasabb festéket kell választanom és elsőre úgysem lesz tökéletes. Így esett a választásom a Keune 1517 (Super Ash Violet Blonde) rettentően szürkés-hamvas extra világos szőkéjére, mert ezekben vannak olyan pigmentek, amelyek teljesen 'kiütik' a vöröset a hajból. A festés már rutinból megy, nem szőkítettem előtte (2:1 arányú, 9%os oxival tudtam, hogy nem fog kelleni), a végeredménytől - vizesen - viszont kis híján majdnem elsírtam magam, mert full szürke lett a hajam és nagyon megijedtem. Aztán megszárítottam, kivasaltam, eltelt 2 nap és mindenki agyondicsért én pedig beleszerettem ebbe az árnyalatba. Ma már csak jéghercegnőnek hivatom magam (vicc :D vagy nem) és el sem tudom képzelni, hogyan tudtam más hajszínnel élni. 



Ez szeptember végén történt, azóta festettem már párszor és mostanra sikerült a tökéletes kombót megtalálnom. A Keune hajfesték maradt, ettől jobbat nem fogok szerintem találni, de elkerülendő a sárgásodást és az extra ezüstös hatás kedvéért egy színezőt is használok, méghozzá a Schwarzkopf Live Steel Silver-t, ami gyönyörű igazi fényes-metálos hatásúvá tette a hajamat, nagyon örülök, hogy mertem vele kockáztatni. Rettentően kék a tubusból kinyomva, kicsit félelmetes, de a végeredmény magáért beszél. Ráadásul két festés között is lehet használni frissítésre, ha esetleg gyorsan kopna (elméletileg 10-15 mosást bír). Persze ennek a színnek az ápolása kicsit más termékeket igényel még a színezés mellett is, mint amiket eddig használtam, de mostanra sikerült egy jó kis rutint kialakítanom és megismernem pár nagyon szuper dolgot, amik segítenek fényesen, puhán és kezelhetően tartani a hajamat.


A rutin

Az első és legfontosabb volt egy hamvasító sampon és balzsam beszerzése, ugyanis hajlamos lehet visszasárgulni a haj és az ezekben a termékekben található viola pigmentek ezt elméletileg megakadályozzák. A választásom a dm-ben kapható Langhaar Madchen Silver Blond családra esett (ITT már írtam róluk kicsit részletesen), amik első szaglásra és látásra elvarázsoltak. Nagyon tetszik már a külsejük is, csinos a virágos-csajos csomagolás, a lila szín és az illatuk elképesztően finom, pedig nem szeretem a levendulát, de a rózsával keverve isteni, igazi budoár hangulata van az egésznek. Sajnos nem teljes mértékben akadályozzák meg a visszasárgulást, minimálisan észrevettem pár helyen, hogy veszít a hajam a hamvasságából, de nem vészes a dolog és várható is volt a vörös után. Ha elfogynak, akkor váltani fogok, hiszen még újak nekem ezek a termékek és lehet, hogy a tökéletes odakint vár rám valamelyik drogéria vagy fodrászkellékes polcán (most a Colorista hamvasító samponnal, illetve a L'Oréal Professionnel szőke hajra való termékcsaláddal szemezgetek). Ettől függetlenül csak ajánlani tudom a Langhaar Madchen termékcsaládot, szuper a többi termékük is.



Mellettük pár alkalommal különböző pakolásokat is kipróbáltam, mert egyszerűen szükségem volt az extra ápolásra és leginkább a Fructis Hair Food makadámiás verzió, valamint a Langhaar Madchen egy adagos. kis tasakos kiszerelés vált be. Mind a kettőt órákon át rajta hagytam a hajamon, vagy heti egyszer, vagy kéthetente egyszer és ugyan ideiglenesen sokat segítettek és kezelhetőbbé tették a hajamat, de végül mégis az olló mellett döntöttem és megszabadultam az elgyengült, töredezett részektől. Ami rettentően jó döntés volt, jobban is érzem magam azóta és szerintem ez a szín rövidebb bubi frizurával érvényesül a legjobban, ami profin van vágva és kezelve. Ettől függetlenül ugyanúgy folytatom ezeket a kezeléseket, mert kell az extra ápolás a hajamnak, pláne a fűtésszezonban.



Mivel sokat szárítom és vasalom a hajamat, ezért mindig van itthon pár különböző hővédő és szerkezet újjáépítő termékem is. Jelenleg a L'Oréal Elseve Cica Repair-t és a Stylista The Sleek Serum-ot használom, ezek nagyon beváltak, különösen a pumpás szérum. Nem nehezíti el a hajat, nem ragacsos, nem sok és tényleg simább, egyenesebb tőle a haj. Plusz az illata is isteni finom. Én már kipróbáltam közvetlenül vasalás előtt száraz hajra is és még így is működik, ezzel a technikával extra sima és egyenes lesz a sörényem. Ha pedig kész a frizurám, akkor jöhet egy kicsike olaj a hajvégekre, ez jelenleg a Müllerekben kapható mini kiszerelésű Hask Keratin Oil. Imádom, hogy ilyen picike, mert olajból nagyon kevéske kell csak, így egy nagyobb flakon soha nem fogy el és csak megromlik, szóval ez számomra sokkal praktikusabb. Szerintem nyáron vettem, minden hajmosásnál használom és még a negyede megvan.



Hajformázáshoz nagyon kevés terméket használok, konkrétan két különböző típusú hajlakkot és ennyi :). A Matrix Oil Wonders Volume Rose a legjobb hajlakk a világon, isteni az illata, rengeteg van benne (egy éve használom már és még mindig nem fogyott el), nem ragaszt, nem keményít, viszont tart. Csak ajánlani tudom, zseniális darab. A másik a L'Oréal Professionnel Wild Stylers Crépage De Chignon, ami egy textúráló, matt spray, évek óta imádom, ha nagyon dús, vad frzurát szeretnék, akkor ezt használom. Természetesen szárazsampon nélkül nincs élet, én is előszeretettel veszem elő ezt a titkos fegyvert, ha lusta vagyok hajat mosni. Nem olyan régen fogyott el a Langhaar Madchen darabja, ami az egyik legjobb amit valaha próbáltam. Nincsen színe, nem hagy fehér port maga után és nagyszerűen működik, anélkül, hogy szárazzá és fénytelenné tenné a hajat. Most éppen vissztértem a Batiste-hoz, amikor megláttam az anti-frizz hatású újdonságukat a Müller-ben. Sokkal jobb, mint az eredeti verzió, finomabb a hatása, nem olyan matt és fehér, az illata is visszafogottabb, nagyon tetszik, csak ajánlani tudom őt is.



Lényegében ennyiből áll a hajápolási rutinom jelenleg :). Örülök, hogy sikerült ilyen jó termékeket találnom, persze azért mindig nyitott vagyok az újdonságokra. Szóval ne habozzatok kommentben megosztani a te kedvenceiteket, tapasztalataitokat, hátha ihletet kapok!

Újdonság | Essence 2019 tavaszi szortimentfrissítés

$
0
0
A Catrice után (katt IDE), remélem készen álltok az Essence újdonságaira is :). Akárcsak a testvérmárkánál, így az Essence-nél is abszolút normál keretek között tartották a friss termékeket, nem telt most egy napomba megszerkeszteni a képeket szerencsére. Én nagyon örülök ennek a változásnak, inkább kevesebb, de jobb legyen a felhozatal. Sajnos ez a szortimentfrissítés nem sikerült így első látásra valami izgalmasra, egyetlen olyan termék van, amit biztosan meg fogok venni (Face All-Rounder Brush), a többi nem igazán hozott lázba. Az edzőterembe való sminkek szerintem nem újak, egy limitált kollekcióban mintha már lettek volna, meg egyébként is erős túlzásnak érzem, hogy minden márka előrukkol ezekkel, amikor abszolút nincs szükség sminkre edzés közbe szvsz. Persze nyilván lehet őket bármikor, bármilyen helyzetben használni, csak na, erre kiélezett marketing... Felesleges.

You Better Work! Volume & Curls Mascara, You Better Work! Lenght Definition Mascara, You Better Work! Eye Primer

You Better Work! Gym-Proof Primer, You Better Work! Tinted Day Cream

You Better Work! Camouflage Concealer Palette

You Better Work! Fixing Spray, You Better Work! Fixing Powder


Face All-Rounder Brush - 


A nagyvárosok ihlette szemhéjpúder paletták jópofák, nem rosszak a szín kombinációk, végre nem csak narancsos-bordós-pirosas meleg tónusokat láthatunk, ez mindenképpen pozitív. Új szemceruzák is lesznek, csillámos sötétek, extra vékony és precíz szemöldökceruzákkal egyetemben (a Catrice verzióját szeretem, csak kér, hogy kb 2 hétig sem tart). A szívecske dobozos highlighter és pirosító lerágott csont, a pirosító paletta meh. A szájfények okésnak tűnek, de semmi extra és érkezik melléjük pár új ajakápoló is. Valamint teljesen megújul a körömlakkos vonal, újabb design, újabb színek és persze géllak hatás, bár nekem deja vu-m van, mintha már történt volna egy ilyen váltás. Összességében ez most annyira nem érdekfeszítő, thank you, next. Ti mit gondoltok???

Hello New York Eyeshadow Palette

Olá Rio Eyeshadow Palette

Salut Paris Eyeshadow Palette

G'Day Sydney Eyeshadow Palette

Smokey Crystal Ultra Longlasting Eye Pencil - 01 Opal, 02 Sapphire, 03 Emerald, 04 Amethyst

Micro Precise Eyebrow Pencil - 01 Blonde, 02 Light Brown, 03 Dark Brown

Peel Off Lash Glue

My Glow Passion Highlighter

My Glow Passion Blush

Hey Cheeks Blush, Bronzer & Highlighter Palette

#instaperfect Liquid Highlighter - 10 Gold Addicition, 20 Rosé Fever

My Beauty Lip Ritual Moisturizing Balm - 01 Repairing, 02 Nourishing, 03 Moisturizing

Crystal Wet Look Lipgloss - 01 Bright Diamond, 02 I Love Stone, 03 Soul Crystal

Plumping Nudes Lipgloss - 01 XXL Charm, 02 Big Softie, 03 She's So Extra, 04 That's Big, 05 Bold Love, 06 Big Bang, 07 So Heavy!

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 01 Absolute Pure, 02 Crashed The Party?, 03 Marshmallow, 04 Millenial Pink, 05 Sweet As Candy, 06 Frosted Kiss

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 07 Party Princess, 08 Matchmaker, 09 Step In Time, 10 Love Me Like You Do, 11 My Sparkling Darling, 12 Thank Goodness

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 13 Legally Pink, 14 Do You Speak Love?, 15 Heatwave, 16 Fame Fatale, 17 All That Jazz, 18 Hakuna Matata

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 19 That's The Spirit, 20 Good Times, 21 Anything Goes!, 22 I Belive, 23 Party Time, 24 We Go Together

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 25 Arabian Nights, 26 I Got Rhythm, 27 What Is This Feeling?, 28 Razzle Dazzle, 29 Zero To Hero, 30 Get Ready

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 31 Electriiiiiiic, 32 City Of Stars, 33 Wild White Ways, 34 Mrs. Brightside, 35 Take Me To Heaven, 36 Say My Name

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 37 Don't Worry, 38 Meant To Be, 39 Mermaid Tales, 40 Rockstar, 41 Big City Vibes, 42 Everybody Say Yeah

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 43 I'll Cover You, 45 Creating Meories, 46 Black Is Back, 47 Forget The Rules, 44 On Air!, 49 Need Your Love 

Shine Last & Go! Gel Nail Polish - 50 I Am What I Am, 48 My Love Diary, Extreme Last Base Coat, Extreme Last Top Coat

TESZT ÚJRATÖLTVE | Jeffree Star Cosmetics Velour Liquid Lipstick

$
0
0
Még tavaly novemberben írtam először a Jeffree Star Cosmetics folyékony rúzsáról és őszintén megmondtam, hogy nem vagyok annyira elájulva tőle, nem igazán lett a kedvencem. Még azt is megfogadtam, hogy nem fogok többet venni belőle. Erre mit csináltam? Vettem még két színt a téli kollekcióból. Rettentően megtetszettek a színek meg a különleges csomagolás is és karácsonyra való tekintettel megleptem magam velük. Lássuk, hogy változott-e a véleményem Velour Liquid Lipstick-ekről.



Az elején ejtenék mindenképpen pár szót a csomagolásról. Valami elképesztően csodálatosra sikerült ez a limitált külső, mind a dobozka, mind a tubus. A papír fehér és duókróm/holo hatású, a tubus megszokott rózsaszín részei pedig ezúttal fehérek és minden tiszta csillám, ami egy kissé átlátszatlanná teszi ugyan műanyagot, de annyira szép, hogy nem érdekel. Fény alatt forgatva mindig más színben csillan meg, nagyon egyedi és mutatós, az asztali display-en a helye!



A tartósságban nincsen változás, ezt már a múltkor is leírtam, hogy egy kiadós evés után mindenképpen újra kell kenni, ami nem akkora probléma, mert anélkül lehet rétegezni, hogy ragacsos és sok lenne. Azonban a formuláról muszáj újra beszélgetnünk. Sajnos az első alkalommal, amikor próbálgattam a Birthday Suit-ot, nem figyeltem oda rá, hogy használat előtt fel kell rázni a tubust. Sajnos én ezt nem tettem meg, így vizesebb volt a textúra. Most ügyesebb és okosabb voltam, jól felráztam és az applikátorral kicsit meg is kevertem a rúzsokat és egyértelműen éreztem a különbséget, picit sűrűbbek lettek. Nem tudom, hogy emiatt, vagy mi miatt, de most úgy éreztem, hogy jobban elviselem őket, kényelmesebbek, nem szárítanak olyan módon, mint az első pár alkalommal. Ráadásul tovább kísérleteztem, szájfényekkel és balzsamokkal, amikkel fel lehet turbózni, ha tényleg túl mattnak érezzük. Mind a két módszerrel kényelmesek, ugyanúgy tartanak (igen, újra kell őket majd applikálni), vagyis meghekkeltem magamnak a rendszert. Na nem mintha az eddig ez nem juthatott volna az eszembe, de nézzétek el nekem, szőke vagyok :D. 




A színek természetesen mesések, teszter nélkül is belenyúltam szerencsére a tutiba (a kijelölt Marionnaud üzletekben lehet kapni, de teszter nincs, mert az minek, hát ki akarná előre tudni, hogy mit vesz, nem igaz???). A Can’t Relate egy finomabb barackos nude, világos és meleg tónusú, pontosan ilyen árnyalatra vágytam, ez hiányzott nagyon a gyűjteményemből. Babás hatása van, finom kis szín, amit a pasztelles barack hatás tesz különlegessé. Egy rétegben tökéletes, nem foltos, egyenletesen pigmentált, lehet rétegezni. A Hi, How Are Ya? Egy látványosabb, vadabb szín, igazi málnapiros, szép hideg alaptónussal és nagyon kevéske arany csillámmal, ami még különlegesebbé teszi. Picit vizesebb a textúrája felrázva is, mint a Can’t Relate-nek, féltem is, hogy foltos lehet, de egy rétegben ez is fed és ugyanúgy egyenletesen pigmentált. Talán mintha tartósabb is lenne, lehet, hogy színe válogatja.




Összességében még mindig ott tartok, hogy nem értem azokat akik a Velour Liquid Lipstick-ek tartósságáról áradoznak. Lehet, hogy elsőre azért nem tudtam megszeretni és csalódtam egy kicsit benne, mert azt vártam, hogy rá se kell majd néznem egész nap. De mostanra beletörődtem, nyugtáztam a dolgot és megkedveltem őket. Mindennapos használatra sok, azt nem bírnák az ajkaim, de azért elég gyakran előveszem őket és jól elvagyok velük. Most már nem mondom azt, hogy nem fogok újakat venni :D. Ugyanakkor nem tudom azt állítani, hogy most azonnal szaladjatok megvenni. Érdemes kipróbálni, ha nem zavar titeket, hogy nem extra tartós, de nem tartom kötelező vételnek őket, hogy őszinte legyek. Nekem pl. az új Physicians Formula folyékony rúzs jobban tetszik... Persze Jeffree rajongóknak elengedhetetlen ;). (A Velour Liquid Lipstick-eket INNEN tudjátok megrendelni, a normál 6650 Ft, a karácsonyaik 7050 Ft-ba kerülnek.)


ÚJDONSÁG | A legjobb tavaszváró kollekció - IsaDora In Red

$
0
0
Minden évben egyértelműen az ünnepi sminkkollekciókat várom a leginkább, ez szerintem soha nem fog megváltozni. Azonban a második kedvenc időszakom a beauty világban egyértelműen a tavasz. Míg karácsony előtt inkább a csilli-villi termékekre és a színekre koncentrálnak a márkák, addig ilyenkor az új formulák és tényleg izgalmas, mindennapi használatra való újdonságok szoktak megjelenni. És persze előkerülnek az aktuális év színei is, 2019-ben például korallban fogunk úszni. Az IsaDora In Red kollekcióban is megtalálható ez az árnyalat, valamint az izgalmas újdonságok is, amikbe bevallom őszintén, hogy első látásra beleszerettem. De vajon hogyan teljesítenek? Olvassatok tovább és kiderül!





Face Sculptor - 04 Peach Nougat (10600 Ft)

Egy kivételével (amelyikben van egy krémes primer is az nem annyira tetszett) mindegyik IsaDora arcpalettát nagyon megszerettem, mert noha kicsit borsosnak tűnik az áruk, szerintem abszolút megéri befektetni egy ilyen kompaktba, hiszen minden megtalálható benne, ami a reggeli sminkeléshez szükséges: pirosító, bronzosító, highlighter. Az In Red tavaszi kollekcióban ráadásul egy extra csodás darab kapott helyet: a Peach Nougat Face Sculptor palettában a legszebb matt, élénk barack/korall pirosító kapott helyet, amit csak valaha láttam! Elég erőteljes színe van és pigmentált is rendesen, de nem kell tőle megijedni, könnyedén és gyönyörűen el lehet dolgozni még az én nagyon világos bőrömön is. Igazán friss és üde hatást lehet vele elérni, pont erre van ezeken a hideg, borús napokon.



Ugyanez a helyzet a bronzosítóval is, ami meleg tónusú, nagyszerűen pigmentált, puha, finom a textúrája és gyerekjáték vele dolgozni. A highlighter picit sötétebbnek tűnik a kompaktban és a fénye sem hiper-vakító, de mégis tökéletesen illik a két társához. A pírt ragyogóvá és kicsit rózsaszínesebbé teszi, ezért én inkább topperként szeretem használni, majd még egy kis plusz fényt felrakni mellé. Szuper darab, imádom, mindenhová ezt fogom magammal vinni ezután ;).




Eye Sculptor Bar - 26 Peach Sculpt (6990 Ft)

Az Eye Sculptor Bar is már jó ismerősöm, írtam róluk korábban ITTés ITT. A Peach Sculpt teljesen ugyanazokkal a paraméterekkel rendelkezik, mint a korábban tesztelt társai, csak nyilván a színek eltérőek benne :D. Aranyos kis paletta, nagyon kompakt, kis helyen is elfér, praktikus utazáshoz, hiszen minden színt megtalálunk benne akár egy nappali akár egy alkalmi sminkhez. Az öt árnyalatból négy a természetesebb vonalat képviseli: egy matt ekrü, egy matt meleg tónusú , szintet vöröses sötétbarna, egy fényes bronzos-rezes szín és egy fényes arany-bézs, ezeket pedig egy élénk korall-tégla egészíti ki. 



Ez utóbbi építgetős formula, egy rétegben még nem olyan intenzív, de el lehet érni vele a maximális színhatást is. A textúra mindegyikük esetében finom, krémes, minimálisan porzós és nagyon könnyen kezelhető. Nagyszerű darab kezdőknek, akik vágynak egy kis színre, vagy rohanósoknak, akik szeretnének egy biztosan teljesítő kis palettát a készletükbe, amivel gyorsan lehet akár látványosabb sminket is készíteni. Tudom, hogy már sokszor, sok helyen ellőtték ezt a koncepciót, de úgy látszik, hogy még mindig működik :). Ezek után kíváncsi lennék egy nagyobb, több élénk árnyalatot is tartalmazó IsaDora palettára…




Perfect Moisture Lipstick - 213 High-Risk Red (4990 Ft)

Az IsaDora rúzsceruzáit nagyon szeretem, nálam jól teljesítettek, de a sima rúzsok közül egészen idáig még nem próbáltam olyat, ami elrabolta volna a szívemet. Azonban a Perfect Moisture Lipstick High-Risk Red (213) szerelem volt első látásra! Elképesztően vibráló és intenzív, szinte már neon hatású ez az árnyalat, ami nem egy szimpla piros, hanem egy kicsit narancsosabb tónusú, hogy még izgalmasabb legyen. A pigmentáció csillagos ötös, a krémes, szatén finisű formulának köszönhetően csak úgy siklik az ajkakon, de nem mászkál és tartós tud maradni, valamint kényelmes viselni is. Az ápoló összetevőknek köszönhetően nemhogy nem szárítja, hanem még hidratáltan és telten is tartja az ajkakat. Persze evés után nem árt megigazítani, de ez nyilván várható egy ’sima’ rúzs esetében. Összesen 32 árnyalatban kapható ez a típus, ha unjátok a matt és kényelmetlen rúzsokat, akkor melegen ajánlom kipróbálásra.






Összességében nincs mit szépíteni, imádom az IsaDora In Red kollekcióját! Már egyre ritkábban tudnak igazán lázba hozni az újdonságok, azonban ez most a svéd márkának abszolút sikerült. Szerintem kellőképpen izgalmasak, jól kihasználhatóak és minőségiek ezek a termékek, bár igazából nem is vártam mást. Az abszolút kedvencem a Face Sculptor, ez eddig a legjobban sikerült színkombináció szerintem, csak ajánlani tudom, érdemes beszerezni egyet belőle. Ezek után alig várom a folytatást az IsaDora-tól :D. A termékeket februártól lehet kapni a Douglas üzletekben és webshopban.

TESZT | Micsoda meglepetés! - Miss Sporty újdonságok

$
0
0
Pár hete legnagyobb meglepetésemre kaptam egy szép nagy csomagot tesztelésre a Miss Sporty-tól (innen is nagyon köszönöm még egyszer!), ami tele volt a márka legújabb termékeivel. Tudjátok, hogy mindig őszinte vagyok, akkor is, ha tesztelésre kapok valamit, akár azt is megkockáztatva, hogy az adott cég nem fog többet küldeni semmit. Most sem lesz másként :). Csak azért írtam ezt le így elöljáróban, mert kerek perec bevallom, hogy, ha nem kapom kézhez ezeket a termékeket, akkor valószínűleg magamtól rájuk sem hederítek a drogériákban. Természetesen semmi bajom nincsen a márkával, csak egyszerűen úgy érzem, hogy már nem az én korosztályomnak szól, így mindig elsétálok az állvány mellett. Aztán kipróbáltam az újdonságokat…



Perfect To Last 24H Foundation (1599 Ft) & Perfect To Last 10H Powder (1099 Ft)

Gyorsan az elején elmondom a rosszat a Perfect To Last alapozóról és púderről, hogy inkább a jóra koncentrálhassak a továbbiakban. Az alapozó elég illatos sajnos, bár kellemes, de akkor is szükségtelen ennyi parfümöt belerakni szerintem. Szerencsére felkenés után nem érezni és a bőrömet sem irritálta, de akkor is… Sajnos a szín sem volt megfelelő, picikét sötétebb a bőrömnél, de nem ez a legvilágosabb árnyalat, szóval ez igazából nem akkora probléma. A púder csomagolása kicsikét olcsó hatású, valamint a heppem, a gyárszag is érződik rajta, de egyéb gondom nem volt vele. 



A Perfect To Last 24H Foundation nevetségesen jó. 1600 Ft-ba kerül és hihetetlen módon lepipálja a drágább alapozóimat… Felkenés után el sem akartam hinni, hogy olyan csodás volt a sminkem, amilyen már elég régen, a bőröm egészségesen ragyogott és makulátlannak tűnt. A fedése abszolút nem hagy kivetni valót maga után, eleve közepes, vagy talán kicsit erősebb, amit szépen fel lehet építeni. A formula könnyen eldolgozható, nem szárad gyorsan, nem foltosodik, finomítja a pórusokat, nem ül meg sehol. A finis szatén vagy félmatt, nagyon természetes hatású, szerintem kevert, normál, de akár kicsit száraz bőrön is szépen fog mutatni (nekem éppen kicsit az :D). Úgy vettem észre, hogy minimálisan oxidálódik, de láttam már ettől sokkal rosszabbat is, nem fogom hibának számítani. 



Az alapozót nagyon-nagyon vékonyan púdereztem csak le a problémásabb területeken, természetesen a hozzá illő termékkel (erről nem mondanék túl sokat, tökéletesen bevált, nem szárított, szépen fixált és pont) és egész nap árgus szemekkel nézegettem a tükörbe, hogy a tartósságát figyeljem. Nos, nem hiába Perfect To Last a neve, 10 órát volt rajtam összesen és abszolút elégedett voltam a látvánnyal. Kicsit átfényesedett, de megmaradt egészségesen ragyogónak a bőröm, sehol egy száraz terület, nem kopott meg sehol, pedig szerintem elaludtam egy órácskára Netflixezés közben vele. Ritka tulajdonság ez egy drogériás alapozónál, meg kell becsülni! A tesztelésre kapott 101 Golden Ivory majdnem jó szín lett egyébként , de pont annyival sötétebb a bőrömnél, ami már észrevehető, azonban szerencsére még 2 ettől világosabb árnyalat is megtalálható a kínálatban, aminek nagyon örülök, mert szeretném megvenni az egyiket mindenképpen. 


Designer Eyeshadow Palette (1899 Ft) & Wonder Black&White Eyeliner (749 Ft)


Kicsit tépelődök, amióta megláttam ezeknek a Designer Eyeshadow palettáknak az árát (1900 Ft), mert nem vagyok benne biztos, hogy megérnek ennyit… Nem rosszak egyáltalán, simán lehet velük jó kis sminkeket összedobni, akár minimalistát, akár egy kicsit füstösebbet is, de azért közel sem tökéletesek. Mindegyik kis palettában 1 primer, 5 szemhéjpúder, 1 krémes tus és 1 krémes highlight kapott helyet. Nem igazán rajongok az egy kompakton belül lévő vegyek textúrájú termékekért, mert elkerülhetetlen, hogy a por beleragadjon a krémbe. Szerencsére ez még eddig nem történt meg, a szemhéjpúderek nem porolósak, de akkor sem jó ötlet az elrendezés szerintem. A 300-as Metallic Designer verzió egy kicsit jobban teljesített nálam, ebben a formula puhább, krémesebb, szebben tudtam velük dolgozni, ugyanakkor a színek elég egysíkúak. Egyértelműen kezdőknek, időhiányban szenvedőknek, vagy nem túl sokat sminkelőknek találták ki.





A 400-as Glitter Designer változat kicsivel izgalmasabb, ugyanakkor a formula néhány színnél szárazabb, kevésbé pigmentált, de igazából a sminken, amit készítettem ez már nem érződött. Egyszerű hétköznapi, de akár kicsit vagányabb makeup-ot is készíthetünk ezzel a kis palettával. A három krémes termék mind a kettőben ugyanaz, egy elég jó kis primer, ami tényleg tartóssá tette a szemfestékeket, egy krémes highlighter, amivel én nem tudtam túl sok mindent kezdeni, nem az én világom és egy sötétbarna tus, ami elég jól pigmentált és szépen lehet vele dolgozni, de én soha nem használok ilyesmit, számomra nem ad pluszt a palettához. Értem a koncepciót, értem, hogy a akiknek szánták, azoknak valószínűleg tetszeni fog és praktikusának is találják, de itt most nem én vagyok a célközönség, nekem nem lett a kedvencem.




Rühellek ceruzákat tesztelni, mert soha nem használom őket, de hát muszáj, ez is a munka része. Két különböző típusból is kaptam tesztelésre, az egyik a Dark, a másik a Holo család, mindegyiknek 4-4 tagja van. A Holo verziók (a képen a 200-as Holo Pink és 400-as Holo Blue látható) természetese csak duókrómok, de ettől függetlenül szépek, főleg, ha egy matt sötét árnyalatra visszük fel őket. A Dark ceruzák (a képen a 250-es Dark Purple és a 450-es Dark Blue látható) sem rosszak, nagyon pigmentáltak, krémesek, könnyen kezelhetőek. Ha valaki szereti az ilyen termékeket, akkor hajrá, hiszen jó áron vannak és a választék sem rossz.





Designer Duo Sculpting Blush - 100 Peachy (1099 Ft)

Nem vártam túl sokat ettől a terméktől, nekem már kinézetre sem tetszett, olyan kis olcsó hatásúnak tűnt szegényke. Annál nagyobbat néztem, amikor a highlightert felkentem. Álmomban nem gondoltam volna, hogy a gyengécske swatch után meglepetést fog okozni, pedig de! Csodaszép a bőrön, igazi vizes hatású, extra fényes hatást lehet vele elérni, nulla csillámmal, szépséges természetes aranyba hajló tónussal. A Perfect To Last alapozóval pedig extra jól mutat. A pirosító oldal sem rossz, szépen pigmentált és tetszik a szín is (intenzívebb barackos korall), de eltörpül a highlighter mellett. Az már csak a hab a tortán, hogy tartósak is. Itt most nagyon igaz a mondás, hogy ne a külső alapján ítélkezzünk ;). 





Satin To Last Lip Cream (1099 Ft)

Mostanában egyre több folyékony rúzst tesztelek :). Nem panaszkodok, sőt, már kezdem őket egészen megszokni, megszeretni. A Miss Sporty verziói a Satin To Last nevet kapták és ennek alapján ugye elméletileg nem kellene teljesen mattnak lenniük, de szerintem azok. És semmi rosszat nem tudok rájuk mondani… A pigmentáció önmagáért beszél a swatch-okon, nagyon szépek, intenzívek, egyenletesek és könnyű velük dolgozni. Nekem tetszik a kisebb applikátoruk is, szerintem ezzel precízebb a felvitel, mint a nagyobb, megdizájnolt verziókkal. A tartósságuk teljesen rendben van, egy nagy zaba után minimálisan kopnak meg. A formula kényelmes viselet, nem szárít, egy nagyon-nagyon minimálisan tapadós marad, de nem zavart a dolog, csak feltűnt. Lehet rétegezni őket, szóval a napközbeni javítása nem probléma. 



Összesen 4 árnyalat kapható belőle: a 110-es Muted Mocha egy szép barackosabb, téglásabb tónusú mély nude, a 220-as Bitten Berry pedig egy vagány bogyós-lilás árnyalat, a 210-es Boldest Berry egy sötétebb bogyós-bordós szín, a 300-as Regal Red pedig egy  igazi vibráló piros. Nekem sokkal jobban tetszenek, mint pl. a Maybelline vagy a L’Oréal hasonló termékei, sokkal-de sokkal szebbek és kényelmesebbek is, ami gyalázat a nagyobb márkákra nézve…




Összességében, wow! Nagyon kellemesen csalódtam a Miss Sporty újdonságaikban és csak ajánlani tudom őket, a legtöbb abszolút megéri az árát. Az alapozó teljesen lenyűgözött, az egyik legjobb az árkategóriájában, aki maximális fedésre, de ugyanakkor természetességre és tartósságra vágyik, az ne keressen tovább. A púder ok, nem kiemelkedő, de rendben van. A highlighter+pirosító duó ha nem is kötelező, de erősen ajánlott, ma is az van rajtam, imádom! A szemhéjpúder paletták és a ceruzák elmentek, de nem hoztak lázba. A folyékony rúzsok viszont annál inkább, őket is érdemes kipróbálni. Nagy-nagy piros pont a Miss Sporty-nak! És még egyszer köszönöm a lehetőséget, egy élmény volt :).

Megéri az árát? | Foreo Luna Play Plus arctisztító készülék

$
0
0
Tudom, hogy mostanában a csapból is a Foreo Luna arctisztítók folynak, kicsit még nekem is elegem van belőle, ugyanakkor nem tagadhatom le, hogy évek óta ácsingózok egy ilyen termékért. Nevetséges vagyok, kéz kézzel szórom a pénzt a hülyeségekre, de erre soha nem akartam kiadni, úgy éreztem, hogy igazából nekem ennyit nem ér meg, de azért kell :D. Szóval soha nem vettem meg, cserébe valaki kitalálta, hogy mennyire szeretnék egyet és meglepett vele karácsonyra. Már több, mint egy hónapja nálam van és lelkesen használom is, szóval épp itt az ideje egy posztnak, amiből hátha kiderül számotokra is, hogy megéri-e befektetni egy Foreo Luna arctisztítóba.



A Foreo cégnek többféle arctisztító készüléke is létezik, ezek mind másak méretben és árban is. Igazából nem értem ezt a dolgot, mert véleményem szerint mindegyik valószínűleg teljesen ugyanazt tudja és teljesen ugyanaz a funkciójuk is, ehhez képest kicsit túl nagy a választék, bár nem vagyok bőrápolási kütyü expert, lehet, hogy tök mások, bár kötve hiszem. Az oké, hogy van 3 különböző méret, 3 különböző árfekvésben, de ennyinél nem állt meg a Foreo. Lássuk a különböző verziókat:

  • Luna: anti-aging és exfóliáló készülék, három típusban (normál/érzékeny, kevert, extra érzékeny bőrre), 46900 Ft-ért
  • Luna 2: ránctalanító hatású és masszázs oldala is van, különböző bőrtípusokara, 62900 Ft-ért
  • Luna 2 Pro: anti-aging, exfóliáló és masszázs, különböző színekben 77500 Ft-ért
  • Luna Luxe: ugyanaz nagyjából, mint a sima Luna, csak van masszázs is meg 18 karátos arannyal bevont platina talpazat, jesus christ…. 
  • Luna Go: mini verzió, különböző bőrtípusokra 30900 Ft-ért
  • Luna Mini: ez is mini verzió, különböző színekben (akkor most mi értelme van a külön Go és Mini verzióknak?)
  • Luna Mini 2: ugyanaz, mint a Mini csak van benne masszázs rész is, az ára 43900 Ft
  • Luna Play: picike, nem újratölthető verzió, különböző színekben 12900 Ft-ért
  • Luna Play Plus: picike, elemes verzió, különböző színekben 15300 Ft-ért
  • Luna fofo: bőranalízis funkcióval 29999 Ft-ért




Lehet miből válogatni, ez tény. A fofo nem rossz ötlet, ez a legújabb típus egyébként, de sok helyről hallottam, hogy nem túl pontos a bőranalízis, másrészt én úgy gondolom, hogy az, aki egy ilyen készülék vásárlásán gondolkozik az tisztában van a bőrtípusával, de persze ez csak az én véleményem. Nekem a Luna Play Plus van meg, természetesen magenta színben, ezt bőven elégnem tartom, pláne kipróbálásra. A Luna Play-t viszont rettentően haszontalannak tartom, hiszen miután lemerül, nem lehet újratölteni, vagyis mehet a kukába, vagyis plusz felesleges nem lebomló szemét lesz belőle. Nem vagyok környezetvédelmi aktivista, de ez még engem is irritál.



Akárcsak a csomagolás, ami ugyan nagyon esztétikus, tényleg jól mutat az akril tokban a cuki kis arctisztító, de én személy szerint, ha viszem is magammal valahova a Luna-t, csak bedobom a sminktáskámba és kész, hiszen ez a szilikonnak a lényege, hogy könnyen tisztítható, nem kell külön belerakni semmibe. Egy sima papírdoboz és fólia is teljesen jó lenne hozzá, vagy egy kis szütyőke, szerintem még költséghatékony is lenne a dolog (bocsi, ez munkahelyi ártalom, költséghatékonyan kell gondolkoznom) és le lehetne vinni a termék árát. A részletes használati útmutatót a Foreo oldalán találjuk, itt minden infót megtalálunk, amire csak szükségünk lehet. A Play Plus nem vezetékkel tölthető, hanem elemmel működik, amiket az alján lévő panelen keresztül lehet cserélni.



A kis Luna szónikus pulzáló mozgást végez, ami segít mélyen tisztítani a pórusokat és szinte maradéktalanul, de kíméletesen eltávolítja a szennyeződéseket valamint az elhalt hámsejteket a bőrről. A szilikon, amiből készül nem porózus, higiénikus és könnyen tisztítható a készülék pedig természetesen vízálló. A Luna-t a már sminktől megtisztított arcon lehet csak használni, vagyis duplatisztítást kell végezni, amit én nem bánok, mert eleve ez volt a rutinomban. Az tisztító gélünket (szemcséssel tilos használni) kézzel kell felvinni a bőrre, kicsit előmasszírozni, majd jöhet a Luna és egy percen keresztül körkörös mozdulatokkal finoman masszírozzuk vele az arcot a finomabb szilikon szálacskákkal, az orrot/T zónát pedig a készülék tetején lévő nagyobbakkal. 



Szerintem nem nehéz megszokni és beépíteni a rutinunkba, bár én a napi kétszer használatot egyre redukáltam, mert reggel nem használok habzó lemosót csak micellás vizet, ami furának tűnhet, de nekem bevált. Tényleg nagyon gyengéd, az exfóliáló hatást is érezni, finom, puha a bőröm minden használat után. Azonban azt furcsának tartom, hogy néha a vattakorongon, amivel még áttörlöm az arcomat szokott sminkmaradvány, szennyeződés maradni. Nem éppen ezt az eredményt vártam. Vagy én vagyok béna. Sajnos egyelőre a pórusaimon sem látom a változást, nekem nem tűnnek tisztábbnak, ugyanolyan a helyzet, mint volt eddig is. Persze még csak egy hónapja használom, lehet, hogy még korai erről ítélkezni. Egyelőre azonban úgy vagyok vele, hogy oké, használom, tetszik, kis aranyos, de semmilyen pozitív változást nem hozott az arcápolási rutinomba. Minden olyan, mint régen, a Luna előtt…



Ettől függetlenül továbbra is használni fogom, mert egyrészt jólesik, másrészt, lehet, hogy csak hosszútávon hozza az eredményeket. Lebeszélni senkit nem akarok róla, rábeszélni még annyira sem. Nekem az a vélemény jelenleg, hogy akinek van egy jól bevált rutinja, aki ismeri a bőrét és tudja, hogy mi a jó neki, annak teljesen felesleges egy ilyen készülék. Persze mindig lehet jobb és jobb a bőrünk, de nem hiszem, hogy egy Foreo Luna fogja elhozni a megváltást. Aranyos meg minden, jó érzés használni, marhára menő dolog kirakni az instára, okos a marketing, de engem csak addig tartott lázban, amíg nem volt meg. Lehet, hogy később lesz update, bevallom reménykedek benne, hogy meg fog változni a véleményem :).

webshop Notino: https://www.notino.hu/
webshop dm: https://www.dm.hu/

ÚJDONSÁG | Essence Good Vibes Good Memories trendkiadás

$
0
0
Nem tudom ti hogy vagytok vele, de én most már azért eléggé várom a tavaszt, kicsit kezd fárasztó lenni az a tél... Kellemes időjárást, kicsike napsütést és zöld fákat meg virágokat szeretnék látni, ha kinézek az ablakon, nem ezt az ocsmány és depis szürkeséget. Sajnos még kicsit arrébb van a tavasz, de amíg el nem érkezik, addig megvigasztalhatjuk magunkat az Essence rettentően cuki és szépséges Good Vibes Good Memories kollekciójával, ami úszik a virágokban és a rózsaszínben. Bevallom őszintén, hogy nekem nagyon tetszik a legtöbb termék, a testpermet és a folyékony highlighter kivételével mindegyiket elfogadnám :). A szempillaspirál régi kedvencem új köntösben, szuper darab, az arcpirosító és a szemhéjpúder paletta ígéretesnek tűnik (remélem az utóbbi lesz olyan jó, mint a karácsonyi), a duó highlighter és a fényes arcpír pedig biztosan jók lesznek, már ránézésre imádom a színeiket. Márciusban nálunk is kapható lesz, remélem nem maradok majd le róla :D. Nektek hogy tetszik ez a kollekció???

Good Vibes Good Memories Eyeshadow Palette - 01 Bloom, Baby, Bloom

Good Vibes Good Memories Eyeshadow Palette - 01 Bloom, Baby, Bloom

Good Vibes Good Memories Blush Trio - 01 Spring Love

Good Vibes Good Memories Blush Trio - 01 Spring Love

Good Vibes Good Memories Blush Trio - 01 Spring Love

Good Vibes Good Memories Baked Blush & Highlighter - 01 Spring-kissed...

Good Vibes Good Memories Duo Highlighter - 01 Shine, Bright, Bloom

Good Vibes Good Memories Blush & Highlighter Drops - 01 Bloom Day By Day; Volume Stylist Curl&Hold Mascara - 01 Flowers On My Head, Happiness In My Soul, Body Mist - 01 Spring Is In The Air

Budget Beauty | Drogériás újdonságok

$
0
0
Az elmúlt időszakban – mint bármikor máskor – szorgalmasan jártam a drogériákat újdonságok után kutatva, hogy ismét tudjak nektek egy posztot írni a legfrissebb termékekről. Az év eleje mindig egy kicsit lassabb tűnik a megjelenések terén itthon, de most mintha csak úgy özönlöttek volna az izgalmasabbnál izgalmasabb dolgok. Megjelent például a L’Oréal agyondicsért  Infallible Fresh Wear alapozója gyalázatos 4 árnyalatban a drogériákban és 10 árnyalatban a Notino-n, pedig eredetileg talán 30 van belőle. Természetesen elég világosat sehol nem találtam, így nem lesz róla teszt, pedig rettentően vártam :(. Na mindegy, ez most annyira nem is tartozik ide, csak kicsit elegem van már abból, hogy itthon borzalmasan pocsék az alapozók színválasztéka. Nektek nem? Na, de inkább jöjjenek az elmúlt hetekben kipróbált újdonságok!



Catrice Power Plumping Gel Lipstick (1329 Ft - Müller)

Kezdem rögtön egy hatalmas kedvenccel! A Müllerekben már van kint egy kis ízelítő a Catrice új szortimentjéből, többek között egy fantasztikus, ápoló hatású rúzs is. A Power Plumping Gel Lipstick 10 árnyalatban lesz kapható, hialuronsav van benne, géles a formulája és vegán. A textúrája lágy, krémes, fényes, isteni, a fedése egész jó ennek ellenére és még viszonylag tartós is. De igazából én a hidratáló és kisimító hatása miatt szerettem bele, annyira örülök, hogy végre találtam egy olyan rúzst szuper áron, ami pigmentált is, kényelmes is és még jót is tesz az ajkaimnak. Csak ajánlani tudom, érdemes kipróbálni, ha mondjuk már unjátok a matt darabokat (én nagyon unom őket). Alig várom, hogy kint legyen belőle a teljes kínálat :).




Trend It Up Expert Illuminating Fluid & Base (1599 Ft - dm)

Mostanában szenvedek a száraz bőrömmel, amit csak tovább szárít a matt alapozó, de ha nem matt az alapozó, akkor meg szétfolyik és szétesik rajtam minden... Gondoltam egy jó kis ragyogásfokozó, hidratáló primer segítene a dolgon, így amikor megláttam a Trend It Up újdonságát rögtön le is csaptam rá, hiszen amellett, hogy ígéretesnek tűnt még illatanyagmentes is. Az állaga nagyon kellemes, szépen kiegyenlíti a bőrt és ad neki egy egészséges fényt is, de ez az alapozó felvitele után abszolút nem látszódik és érződik, konkrétan semmit nem csinált, ugyanolyan volt minden, mint nélküle. Ami nem is lett volna baj, ha nem pattogtam volna ki tőle olyan szinten az államon, hogy még most is szenvedek miatta. Nem tudom mi van benne, ami ennyire nem klappolt a bőrömmel, de inkább megváltam tőle.





Мой by Stefanie Giesinger Beauty Concentrate (2499 Ft - dm), Golden Hydrogel Eye Pads (1199 Ft - dm), Golden Hydrogel Face Mask (999 Ft - dm)

Nagyon kedves meglepetést volt a dm-től, hogy elküldte nekem ezt a három újdonságot tesztelésre, abszolút nem számítottam rájuk és magamtól nem is vettem volna meg őket, mert tele vannak illatanyaggal sajnos. Persze, ha már a birtokomba kerültek, akkor úgy gondoltam, hogy kipróbálom őket, hátha beválnak a hátrányuk ellenére is. A termékcsaládból nálunk a szépségkoncentrátum és az arany maszkok kaphatóak, de rajtuk kívül van még egy arctisztító és egy hidratáló is. Az árak rendben vannak, szerintem nem vészesen és a prezentáció is megnyerő, szép ez a tiffany kék csomagolás.



Sajnos az arany szemmaszkkal befürödtem, ugyanis egy szép nagy vörös folt lett tőle a szemem alatt, pedig a hatása esküszöm nagyon tetszett. Kellemes hűsítő érzésű volt, finom puha lett a bőröm és levitte a puffadtságot. Amíg fent volt kb 30 percet semmi rosszat nem éreztem, nem égetett, nem viszkettem, órákkal később jelentkezett a folt. Szerintem kevésbé érzékeny bőrre teljesen rendben lesz ez a termék, de én inkább nem kísérletezek vele többet. Az arcmaszkot emiatt nem is mertem feltenni, inkább felajánlom nyereménynek a közeljövőben :).



A kis szépségkoncentrátum ampullák elsőre nagyon megtetszettek, tele vannak ilyen kis ragyogó arany csillámgömböcskékkel, egyszerű is őket használni, csak szerintem kicsikét sok van bennük egy alkalomra és ugye nem lehet őket visszazárni, egy csomó termék így veszendőbe megy még akkor is, ha a dekoltázsomra is kenek belőle. Ahhoz képest, hogy a parfüm az összetevők listáján középen szerepel abszolút nem érzem illatosnak a terméket, ez elég érdekes. Sajnos a hatását egyelőre nem érzékelem, semmi változást nem vettem észre tőle, de kárt sem okozott, ez már mindenképpen pozitívum. Elméletileg azonnal hidratál, bársonyossá teszi a bőrt és ragyogásfokozó. A hidratálás ás bársonyos érzés oké, de az alapból megvan, szóval nem tudom mit csinál... Azt hiszem borzalmasan rossz alany vagyok ezekhez az arcápolási tesztekhez :D. A termékek egyébkén vegánok, parabén és ásványolaj mentesek.


Nivea Clay Fresh Deep Cleansing Shower (699 Ft - dm)

Nagyon megtetszett ennek az új, agyagos Nivea tusinak az illata (fehér zsálya és hibiszkusz), ezért hazahoztam kipróbálásra. Nos, az illata isteni, de azon állítások közül, hogy nem szárít a formula nem tudok egyetérteni, mert nagyon szárított, a bársonyos hatás is elmaradt, arról meg halvány lila gőzöm sincs, hogy a benne található agyag mennyire segíti elő a bőr tisztítását. Egyébként finom a habja, jó sűrű, olyan, mint a Dove tusfürdőké, ez tetszett benne nagyon. Összesen három illatban kapható, ha valakinek nem száraz a bőre és tetszik neki valamelyik, akkor ok, egyébként nem ajánlom.




Isana Duschgel Don't Worry Bee Happy (299 Ft - Rossmann)

Imádok mindent, ami méhecskés és mézes (annyira nagyon, hogy nemrég csináltattam méhecskés tetoválást), így természetes volt, hogy azonnal le kell csapnom az Isana új tusfürdőjére. A csomagolás nagyon cuki, de a belső a lényeg, amibe azonnal beleszerettem. Maga a tusi olyan, mintha méz lenne, aranyló gél állagú és az illata!!! Valami isteni finom mézes illata van, meg kell érte veszni. Finom sűrű habja van, nem vettem észre, hogy szárítaná a bőrömet, szóval abszolút rendben van minden szempontból. Csak azt sajnálom, hogy nem csináltak mellé testápolót és kézkrémet :D.




Lovely Ultra Metallic Eyeshadow (799 Ft - Rossmann)

Nagyon vártam már a Lovely újdonságai közül a metál finisű krémes szemfestékeket, hiszen nagyon jó áron vannak és jól is néznek ki, valamint a színek sem éppen rosszak, bár lehetnének kicsit világosabbak. A csomagolás pedig megamenő a mindent látó szemmel. Én a Rose Gold árnyalatot választottam, ami egy nagyon szép rózsaszínes-rezes-arany, gyönyörű a fénye és a finise, csak alapvetően ott bukott meg, ahol a legjobban kellett volna teljesítenie. Szerintem egy krémes szemfestéknek ugyanis az a lényege, hogy felkenem, eldolgozom egy picit, ha szeretném, megszárad és ott marad egész napra. Na ez, nem maradt ott, elmászkált, összegyűlt, én meg hálát adtam a jó égnek, hogy a szemüvegem mögött nem látszódott annyira. No está bien, nem ajánlom senkinek.




Clear Face Oil Blotting Papers (999 Ft - Rossmann)

Ez a  termék igazából nem újdonság, de muszáj írnom róla nektek :). Ugyanis ez a legpraktikusabb és legzseniálisabb mattító lapocska, amivel valaha találkoztam! Imádom, hogy egy strapabíró műanyag hengerben van, ami kicsi helyen is elfér, nem gyűrődik, nem koszolódik és nem nyílik szét a táskában, könnyű adagolni a benne található papírt, annyit tépsz le, amennyire szükséged van, tökéletes működik, felvesz minden felesleges olajat a bőrről anélkül, hogy bántaná a sminket és úgy látom, hogy hosszú hónapokra elegendő mennyiség van benne. Egy baja van, hogy nem utántölthető, de ezen kívül a legjobb találmány, szerintem abszolút érdemes beszerezni.


TESZT | NYX Can't Stop Won't Stop alapozó+korrektor+púder

$
0
0
Szerintem én még soha nem vártam ilyen izgatottan egyetlen egy alapozó megjelenését sem, mint most a NYX legújabb darabjáét. Külföldön már nyár vége óta lehet kapni, azóta ácsingózok rá, de valamiért nem rendeltem meg, úgy gondoltam, hogy megvárom, amíg behozzák, megnézem élőben és majd úgy döntök. Erre mit csináltam? Megrendeltem a Pink Pandáról…. A korrektorral és a púderral együtt. Vakon, találomra kiválasztva a színeket. Egyszerűen nem tudtam várni, amíg feljutok Budapestre, muszáj volt végre kipróbálnom! Rettentően türelmetlenül vártam a postást, de végül egy hét alatt megérkezett a csomag és azóta lelkesen próbálgatom a termékeket. Lássuk, hogyan teljesítenek!



Először ejtsünk egy pár szót magáról a Can’t Stop Won’t Stop termékcsaládról. A választékban minden megtalálható, ami a tökéletes alapokhoz szükséges, úgy mint primer, alapozó, alapozóecset, korrektor, fixáló púder és púderalapozó, rengeteg különböző árnyalatban és színtónusban.  Természetes a sztár az alapozó, ami a leírása alapján teljes fedésű, de könnyű és vékony, nagyon tartós (akár 24 órán keresztül is bírja a kiképzést), vízálló, érintésálló, nem oxidálódik, természetes matt finise van és akár érzékeny bőrűek is használhatják (illatanyagmentes, juhú). Összesen 45 különböző árnyalatban kapható és van extra világos is. A korrektor szintén nagy kedvence a vevőknek, ebből 24 árnyalat létezik, teljes fedésű, nagyon tartós és matt finisű.



A külső mindegyik termék esetében megnyerő, praktikusak és egyszerűek, tetszik a minimalista stílus feketével és fehérrel, abszolút profi és minőségi hatást kelt. Az alapozó üvegben érkezik, jól működő pumpával és kicsit vékonyabb műanyag kupakkal és minden fontos infót megtalálhatunk rajta. Legnagyobb meglepetésemre a termék az USA-ban készült, bevallom erre nem számítottam, Olaszországot tippeltem vagy PRC-t (a korrektor és a púder ez utóbbi helyen készült egyébként). A korrektor átlátszó tubusban, fekete kupakkal és applikátoros kiszerelésben érkezik, a púderes tégelynek pedig különleges ’lezáró’ része van, aminek segítségével elég könnyen lehet adagolni, nem fogunk egyszerre túl sokat kiönteni, aminek aztán jó része kárba menne (legalábbis nálam így szokott lenni). A postautat kibírták, vagyis strapabírók, lehet velük utazni :). 


Can't Stop Won't Stop Full Coverage Foundation (5490 Ft)

Bevallom, hogy nem kis feladat volt a neten keresztül kiválasztani egy megfelelő árnyalatot és őszinte leszek, nem is sikerült… :D. Nem mondom, hogy teljesen mellényúltam, egész jól eltaláltam a dolgot, de lenne szerintem ennél tökéletesebb match is a bőrömhöz. Bújtam a mintákat, a teszteket, próbáltam belőni, hogy a MAC NC12-höz melyik szín állhat a legközelebb és a képek alapján a harmadik legvilágosabb CSWSF1.5 Fair-t gondoltam a legjobbnak, ami egy sárgás-barackos, de inkább semleges tónus. Sajnos egy nagyon minimálisan világos és mintha felkenve hidegebb is lenne a megszokottnál, de ez már csak az olyan szakavatott szemnek tűnik fel, mint az enyém. Teljes sminkben észrevehetetlen szerencsére, de azért kicsit zavar, hogy nem tökéletes. Valószínűleg az Alabaster vagy a Porcelain jobb lenne, de ezt már az üzletben fogom megnézni. Dicséretes, hogy a kínálat harmadik árnyalata is kicsit világos lett, ami azt jelenti, hogy ebből a 45 színből tényleg mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet.



Első használatkor nem túlzok, ha azt mondom, hogy el voltam ájulva ettől az alapozótól. Egyszerűen lenyűgözött, ugyanis púder nélkül makulátlan porcelánbaba bőröm lett tőle. Konkrétan eltüntette a pórusaimat, olyan volt az arcom tőle, minta photoshoppolták volna. Ilyet még a MAC alapozóm sem tud, csak úgy szólok (meg a többi sem, ami itthon van). A formula szinte habos, sűrű, nem túl folyós, mégis leheletkönnyű és nem lehet érezni a bőrön, abszolút nem maszkhatású. Szerintem szivaccsal érdemes felvinni, nekem így sokkal jobban tetszett a végeredmény, az ecsethez nekem túl ’száraz’ ez a textúra. A fedése közepes, nem pedig teljes, mint ahogy azt a NYX állítja, szerintem az én bőrömön jelenleg nem igazán építhető, de teljesen elegendő egy rétegben is. A finise nagyon matt, de finom bársonyosan és természetesen. 



Nekem sajnos jelenleg inkább száraz felé hajlik a bőröm és azt kell mondjam, hogy mindenkinek szívesen ajánlom ezt az alapozót, kivéve száraz bőrűeknek. Első használatkor minden nagyszerű volt és tökéletes, csodásan nézett ki a sminkem, imádtam, nézegettem egész nap, de mindig tökéletes volt. Gondolom aznap éppen jó állapotban volt a bőröm. Aztán második alkalommal sajnos azt vettem észre, hogy a sok orrfújástól szárazabb részeket nagyon csúnyán kiemeli a formula, még a nedves BeautyBlender-rel való felvitel ellenére is. Nagyon matt és nagyon gyorsan szárad ahhoz, hogy kompatibilis legyen a nem eléggé hidratált bőrrel. Tanulva ebből a hibából, a harmadik napon egy sokkal gazdagabb krémet kentem fel alá és így rendben volt szerencsére. Szerintem a tél elmúltával ilyen gondjaim nem lesznek, de most extra figyelmet kell szentelnem az alapozó felvitelekor. Erre mindenképpen érdemes odafigyelni, ha gondolkodik valaki a megvételén.



Azt már említettem, hogy ugyan a leírás teljes fedésre hivatkozik, azonban véleményem szerint a Can’t Stop Won’t Stop messze áll ettől. Nekem ez maximum közepes fedésű, amivel egyáltalán nincsen probléma, csak nem ehhez vagyok szokva :D. Nagyszerűen kiegyenlíti a bőrt és eltünteti az apróbb hibákat, a minimális pirosságot, de a nagyobb gondokkal (pattik, pattik helye, pigmentfoltok) egyszerűen nem tud elbánni, még úgy sem, hogy rétegezzük. Ugyanis nem igazán akar rétegződni. Hiába próbálom az első után felvinni lokálisan a másodikat, ecsettel, szivaccsal, ujjal stb, nem marad meg, mintha nem csinálnék semmit. Lehet, hogy ez most a száraz bőr hibája lesz egyébként, bár nem tudom… Mindenesetre nem igazán mondanám ezt hibának, mert alapvetően nem szeretem rétegezni az alapozókat és inkább korrektorral javítok, ez csak egy fura tulajdonság. A tartóssága önmagában is teljesen oké, nekem egy picit megkopott az államon a nap közepére, de a saját hibámból, mert a kezemen támaszkodtam és dörzsölgettem is a bőrömet. Púderrel ez is kiküszöbölhető egyébként ;).


Can't Stop Won't Stop Contour Concealer (2990 Ft)

A korrektorból automatikusan a legvilágosabbat rendeltem meg, eddig minden korrektorból erre volt szükségem, de a NYX itt is átvert… A Pale árnyalat ugyanis extra világos, komolyan majdnem fehér és ugyan az alapozóhoz nagyszerűen illik, de azért egy kicsit túlzásnak éreztem első pillantásra. Aztán rájöttem, hogy na, végre egy korrektor, amivel el tudom érni azt a nagyon klassz highlight hatást! Mivel csodaszépen terül és egybeolvad az alapozóval, ezért egyáltalán nem feltűnő, hogy a kelleténél kissé halványabb a színe. A formula nagyon kellemes, gazdag és krémes, könnyen és gyorsan el lehet dolgozni szivaccsal és ecsettel is, nem ül meg sem a pórusokban, sem a vonalakban. A finise matt, gyorsan szárad és púder nélkül is nagyon tartós. Sajnos a bőr szárazabb részeit ez is hajlamos kiemelni.



A fedése szintén nem teljes, ahogyan azt a márka állítja, inkább erősen közepes és építhető. Valamiért az alapozóval együtt sem tudta legyőzni a piros foltjaimat, de ezt is a bőröm jelenlegi állapotának számlájára írom, mert minél jobban aláhidratálok, annál jobb a helyzet. Gyanítom, hogy a száraz bőr egyszerűen ’beszívja’ az alapozót is és a korrektort is, így nem érzékelhető az építés és a fedés olyan mértékben, ahogyan azt elvárnám. Ettől függetlenül tetszik a korrektor, különösebb problémám a szárazságot leszámítva nem volt vele. Az különösen nagy piros pontot érdemel, hogy tényleg egész nap gyönyörűen tart, nem ül meg sehol és nem kenődik el, ilyet eddig csak a MAC Pro Longwear-nél tapasztaltam. Egy dolgot bánok csak, mégpedig azt, hogy a tubusban elég kevéske anyag van, mindössze 3,5 ml és ehhez képest 3000 Ft-ba kerül, vagyis ml áron egy MAC korrektornál vagyunk, ha utánaszámolunk.




Can't Stop Won't Stop Setting Powder (4490 Ft)

Vicces, hogy megrendeltem a púdert egy olyan alapozó és korrektor mellé, amik nem igényelnek külön fixálást… De hát nem tudtam! Picikét félve próbáltam ki, mert így is nagyon mattra le volt száradva minden, eléggé tartottam attól, hogy még szárazabb lesz a hatás ás a bőröm is, de szerencsére kellemesen csalódtam. A Can’t Stop Won’t Stop púder ugyanis nem emelte ki a szárazabb területeket, nem mozdította el az alapozót, nem lett fura finise és hatása. Nálam ez sajnos ilyen mindennapos tragédia, különösen az orromon imád piszkosul ocsmányul kinézni az alapozómon mindenféle-fajta púder, komolyan sírhatnékom van tőle. De ezzel nem tapasztaltam ilyesmit, ez valami boszorkányság tutira…



A lényeg, a lényeg, hogy egész nap bársonyosan matt, finom tapintású és porcelán látszatú lesz a bőröm ezzel a púderrel. És ugyan nagyon tetszik az alapozó, de valahogy mégis a púdert érzem igazi főnyereménynek a három termék közül, legalábbis a jelenlegi kissé száraz bőrömre. Összesen hat árnyalata létezik, ez a legvilágosabb Light, de a bőrön nem látszik a színe egyáltalán és fedése sincs. Egyetlen dolog nem tetszik, mégpedig az, hogy noha a tégely nem tűnik kicsinek, de sajnos csak 6 gramm púder van benne 4500 Ft-ért, ami nevetségesen drága! Kevés kell belőle nagyon, de akkor is. A Nabla baking púderemben kb. ötször ennyi mennyiség van és csak egy ezressel került többe. Kicsit olyan érzésem van most, hogy a NYX át akar verni minket, mert alapvetően nem rosszak az árak, csak éppen elég keveset kapunk cserébe…



Összességében nem csalódtam a Can’t Stop Won’t Stop termékekben. Vannak hibák, ezért is inkább zsíros/kombinált és normál bőrre javasolnám az alapozót és a korrektort, olyanoknak, akik nem küszködnek száraz területekkel az arcukon és nincsen túl sok takargatnivalójuk sem. Ha mégis vágyunk rá a száraz bőrünk ellenére, akkor különleges figyelmet kell szentelni neki. Tipikus jó kis hétköznapra való termékek, amik biztosan maradnak a helyükön és nem hagynak cserben, amik majdnem megütik a professzionális szintet, de még azért fejlődniük kell. Bár a púder megugrotta a lécet, fantasztikusan jól teljesített, már most kedvenccé avattam. Külön piros pont a színválasztékokért, elismerésre méltó, hogy végre itthon is kapható ennyi különböző árnyalat alapozóból és korrektorból. Egyedül az ár/mennyiség aránnyal vannak gondok. Örülök, hogy a NYX azért ha nagyon akar, akkor tud :). Bárcsak minden kollekciójuk ilyen erősen teljesítene.

Viewing all 1490 articles
Browse latest View live